tan-pálya

Így szerezzünk szakmai gyakorlatot
A felsőoktatási tanulmányoknak már kötelező eleme a szakmai gyakorlat. A cégnél töltendő 1-6 hónap meghatározó lehet a későbbi karrierépítésben, de a sok helyütt ezen felül elvárt 1-3 hetes gyakorlat is hasznos. Éppen ezért nem tanácsos a lehető legkisebb ellenállás irányába menni és olyan helyet választani, ahol „semmit sem kell csinálni." Lehet, hogy egy állásajánlattal a kézben zárjuk az első megmérettetést.
  • 2017.06.29. 07:23
  • felvi.hu
Rekordszámú résztvevőt várnak a debreceni fesztiválra
Rekordszámú résztvevőre számítanak a szervezők a Science on Stage (Tudomány a színpadon) oktatási fesztiválon, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg Debrecenben, a Kölcsey Központban.
  • 2017.06.27. 18:10
  • MTI
A jövő héten nyílik meg a XV. Vajdasági Szabadegyetem
Egy hét múlva, július 4-én nyílik meg a XV. Vajdasági Szabadegyetem az észak-bácskai Kishegyesen, ahol a rendezvény hat napja alatt egyebek mellett a felnőtté válással, a karrierépítéssel, az értelmiségi utánpótlással, valamint kulturális és sporttémákkal foglalkoznak a résztvevők.
  • 2017.06.27. 17:47
  • MTI
Ingyenes tankönyv készül az informatikai biztonságról
Mindenki számára ingyenesen elérhető, az informatika (IT) biztonsági alapismereteit átfogóan ismertető könyvet tesz közzé elektronikus formában a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
  • 2017.06.27. 17:41
  • MTI
Együttműködési megállapodást kötött a Démász és az Óbudai Egyetem
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közművek villamoshálózati elosztó társasága és az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán villamosmérnöki kara, amelynek értelmében a duális villamosmérnöki képzést választó hallgatók ezután a Démász Hálózati Elosztó Kft.-t is választhatják egyetemi gyakorlatuk helyszíneként - közölte a Démász és az Óbudai Egyetem.
  • 2017.06.26. 19:16
  • MTI
Mintegy 3 milliárd forint támogatást nyertek el a zalaegerszegi felsőoktatási intézmények
A zalaegerszegi felsőoktatási intézmények mintegy 3 milliárd forint támogatást nyertek el a helyi gazdaság igényeit szolgáló kutatási kapacitások fejlesztésére, valamint duális képzésre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szombaton Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.
  • 2017.06.25. 11:38
  • MTI
Két informatikai vállalkozással bővült a Programozd a jövőd! program
A meglévő négy mellett két informatikai vállalkozással bővült a Programozd a jövőd! program, amely 21 felsőoktatási intézményben indít díjmentes képzéseket, elsősorban informatikus hallgatóknak - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
  • 2017.06.23. 17:58
  • MTI
Biztos alapokon nyugvó, versenyképes felsőoktatás a cél
A cél, hogy biztos alapokon nyugvó, állami és közösségi forrásokból egyaránt táplálkozó, a nemzetközi és a munkaerőpiaci igényekhez igazodó felsőoktatási rendszert teremtsünk - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, a felsőoktatásról tartott sajtótájékoztatón.
  • 2017.06.23. 15:34
  • MTI
Megalakult a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Siemens Zrt., a Richter Gedeon Nyrt., a Nokia Solutions and Networks Kft. és a Magyar Villamos Művek Zrt. konzorciuma létrehozta az egyetemen belül működő BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot.
  • 2017.06.22. 18:44
  • MTI
Díjmentes vasúti utazás kulturális helyszínekre
Huszonöt helyszínnel bővül a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre - jelentette be a kultúráért felelős államtitkár a kedvezményben érintett pécsi Cella Septichora Látogatóközpont előtt szerdán, sajtótájékoztatón.
  • 2017.06.21. 17:17
  • MTI
« ... 85 86 87 88 89 ... »