Magyar sikerek a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

Több díjat, köztük egy aranyérmet hoztak el a magyar versenyzők a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról, Teheránból - közölte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a július 28. és augusztus 4. között rendezett megmérettetésen Gáspár Attila, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója aranyérmet kapott. Teljesítménye azért is kiemelkedő, mert ő aranyérmet szerzett az idei és a tavalyi Nemzetközi Matematikai Diákolimpián is. Ez az első alkalom, hogy egy versenyző a matematikai és az informatikai olimpián is aranyérmet szerez - jegyezték meg.

Mernyei Péter, a fővárosi Radnóti Miklós Gimnázium diákja sorrendben harmadik ezüstérmét vehette át, míg a szintén budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban tanuló Janzer Orsolya Lili bronzérmes lett, a Veres Péter Gimnázium diákja, Radnai László pedig dicséretet kapott a versenyen.

Kiemelték: bár a jelenlegi kerettanterv még az alapokat sem nagyon biztosítja ahhoz, hogy a tanulók ilyen versenyen részt vegyenek, az NJSZT tehetséggondozási rendszere lehetőséget ad a sikeres szerepléshez.

A társaság által néhány éve indított Neumann János Tehetséggondozó Program keretében regionális szinten a tervek szerint idén is négyszáz, országos szinten pedig hatvan diák készülhet fel a versenyekre, havi egy-egy foglalkozással. Ehhez a programhoz az NJSZT előállította a tananyagot, amelyet ingyen ad segédkönyv formájában a résztvevő tanulóknak. A tehetséggondozás fontos színtere a társaság által szervezett Nemes Tihamér országos informatikai tanulmányi verseny is - írták.

Legfrissebb