tan-pálya

A magyar tudomány ünnepe - idén online közvetítik az előadásokat
A magyar tudomány ünnepe alkalmából ebben az évben is számos ismeretterjesztő előadással várják a közönséget a szervezők november 3. és 30. között. A rendezvénysorozat idén az online térbe költözik, az előadásokat élőben közvetítik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) YouTube-csatornáján.
- 2020.10.25. 09:53
- MTI

Az EP a digitális szakadék felszámolását sürgeti az oktatás területén
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalása szerint a digitális szakadék felszámolását sürgősen el kell kezdeni, a koronavírus-válság ugyanis komoly különbségeket hozott felszínre az oktatáshoz való hozzáférés területén az Európai Unióban - közölte az uniós parlament csütörtökön.
- 2020.10.23. 10:33
- MTI

Szuperszámítógépet telepítenek a Debreceni Egyetemre
Egy ország, térség vagy intézmény versenyképességét alapvetően határozza meg, mennyire nyitott a legmodernebb eszközök és technológiák iránt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára pénteken Debrecenben, mielőtt elhelyezték a Magyarország legnagyobb szuperszámítógépével kapcsolatos projekt alapkövét a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán.
- 2020.10.17. 09:37
- MTI

ITM: új program támogatja a fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek elhelyezkedését
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) több mint 12 milliárd forintos támogatási programot indít az alacsony iskolai végzettségű és a fiatal álláskeresők iránti munkaerő-piaci kereslet élénkítése érdekében; a Vállalkozások munkaerő támogatása program mintegy 25 ezer, kevésbé képzett álláskeresőt juttathat munkalehetőséghez október közepétől - mondta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár a minisztérium szerdai közleménye szerint.
- 2020.10.14. 15:33
- MTI

Négyezer iskolás kapott tanszert a nagycsaládosoknak indított akcióban
Ezerhétszáz család mintegy négyezer gyermeke kapott tanszert, iskolaszert a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Auchan áruházlánc idei közös akciójában - jelentette be az egyesület elnöke szerdán Budapesten.
- 2020.10.14. 15:22
- MTI

Szakértő: a klímaváltozás okozta problémák megoldása összeköthető az oktatással
A klímaváltozás okozta problémák megoldása szorosan összeköthető az oktatással, hiszen a gyermekek mentalitása, tudása és hozzáállása alapvetően meghatározza azt, hogy az emberiség a jövőben hogyan kezeli a globális felmelegedést - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa csütörtökön az október 9-ig tartó fenntarthatósági témahét kapcsán az M1 aktuális csatornán.
- 2020.10.08. 12:20
- MTI

ORFK: kedvező az iskolaőrök fogadtatása
Kedvező volt az iskolaőrök fogadtatása mind a pedagógusok, mind a diákok részéről az első hónap tapasztalatai alapján - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton a rendőrség honlapján.
- 2020.10.03. 10:47
- MTI

Október 16-ig lehet jelentkezni az Estöri Kreatív Történelmi Versenyre
Október 16-ig jelentkezhetnek a középiskolák 9. és 10. osztályos tanulói az Estöri Kreatív Történelmi Verseny idei évadába - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
- 2020.10.02. 12:51
- MTI

György László: sikeres és bővül a Tanítsunk Magyarországért program
Folyamatosan és erőteljesen bővül a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram, amelyben ősztől már 1639 felső tagozatos általános iskolás és 377 mentor vesz részt az ország mintegy hatvan kistelepülésén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Pécsen.
- 2020.09.30. 17:00
- MTI

Rétvári: az OECD-országok közül Magyarországon nőttek az egyik legnagyobb mértékben az oktatási kiadások
Az OECD államai közül Magyarországon nőttek az egyik legnagyobb mértékben az oktatási kiadások - közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke vasárnap az MTI-vel.
- 2020.09.27. 12:18
- MTI
Legfrissebb