közösségben

Százból tizenkét autón decemberben is nyári abroncsok vannak egy felmérés szerint
Százból tizenkét autón még decemberben is nyári abroncsok vannak, és ennél is rosszabb a helyzet a kisteherautók és mikrobuszok esetében az Abroncs Kereskedőház által végzett felmérés alapján.
  • 2017.12.24. 07:38
  • MTI
OKSZ: a tavalyi ezermilliárdosnál is nagyobb lehet a kiskereskedelmi forgalom decemberben
A tavaly decemberi ezermilliárd forintot is meghaladja a becslések szerint az idén a kiskereskedelmi forgalom - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.
  • 2017.12.24. 06:40
  • MTI
Gorillakölyök született a fővárosi állatkertben
Gorillakölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben szombaton - mondta el Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője telefonon az MTI érdeklődésére.
  • 2017.12.23. 05:31
  • MTI
Hatvan filmet tesz ingyen házzáférhetővé három héten át a Filmarchívum
December 22-étől január 12-éig 60 filmjét teszi szabadon hozzáférhetővé a Filmarchívum azzal a céllal, hogy a közönség megismerhesse a filmtörténet klasszikusait és ritkaságait, valamint betekintést nyerjen az intézmény munkájába, a magyar filmtörténet korszakaiba.
  • 2017.12.22. 19:45
  • MTI
Többet kell várni a taxikra az ünnepi időszakban
Többet kell várni a taxikra a karácsonyi és az újévi ünnepi időszakban - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
  • 2017.12.22. 11:25
  • MTI
Csökkenteni akarják a turisták özönét a szlovéniai Bledben
Elkerülő utak, parkolóházak építésével, a településre érkezők jobb tájékoztatásával akarja a turisták özönét csökkenteni a magyarok által is közkedvelt szlovéniai üdülőhely, Bled idegenforgalmi szövetségének új vezetője.
  • 2017.12.22. 06:30
  • MTI
Új jegesmedve érkezett a Nyíregyházi Állatparkba
Új jegesmedve érkezett a Nyíregyházi Állatparkba. Sznyezsanát, a 3 éves nőstényt, amelyet a Moszkvai Állatkerttől kapott ajándékba a sóstói intézmény, szerdán mutatták be a sajtónak.
  • 2017.12.20. 14:34
  • MTI
Csütörtökön nyílik az eplényi sípálya
Megnyitja kapuit csütörtökön az eplényi sípálya. A sízők az A1-es főpályát és a T1-es tanulópályát is használhatják, amint az időjárás engedi, további pályaszakaszokat nyitnak meg - közölte a létesítményt üzemeltető kft. marketingvezetője.
  • 2017.12.20. 14:16
  • MTI
Oscar-díj - Több mint háromszáz produkció jelölhető a legjobb film díjára
Az amerikai filmakadémia több mint hétezer tagja 341 film közül választhatja ki a márciusi gálán a legjobb film Oscar-díját elnyerő produkciót - közölte a Variety.com.
  • 2017.12.20. 11:31
  • MTI
Dél-Amerikában díjazták a Zero című filmet
Zero című alkotásáért Nemes Gyula nyerte a legjobb rendező díját a Montevideo Fantástico nemzetközi filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel kedden.
  • 2017.12.20. 08:23
  • MTI
« ... 66 67 68 69 70 ... »