A World Photography Organisation bejelentése szerint a szakmai zsűri úgy döntött, hogy Frederik Buyckx Fehér Világ című munkája a világ legjobb képsorozata az idei évben - közölte a Sony kommunikációs ügynöksége az MTI-vel pénteken.
Mint írják, a Fehér Világ című díjnyertes képsorozat bemutatja milyen szerepet játszik a tél a természet körforgásában. A közlemény Zelda Cheatle-t, a Professzionális kategóriákat elbíráló szakmai zsűri elnökét idézi, aki elmondta: számára a tájképek jelentik a fotóművészet esszenciáját, ezért is választotta ezt a képsorozatot. Sokan nem fordítanak elég figyelmet rájuk, pedig a természet létezésünk középpontja. "Remélem, ez az elismerés megihleti a világ fotóművészeit és ezután az élet árnyoldalát bemutató munkák mellett egyre többen fogják ábrázolni a természet páratlan szépségét is" - mondta.
Frederik Buyckx a londoni díjátadó ceremónián vette át az Év Fotográfusa elismerést és az ezzel járó 25 ezer dolláros pénzdíjat. A díj győztese a belga De Standaard hírlap szabadúszó fotósa. Fehér Világ című képsorozata a balkáni térség, Skandinávia és Közép-Ázsia távoli területein készült, ahol az emberek elszigetelten, a természet törvényeivel dacolva élnek. "Fotósorozatommal az elmúlás elleni küzdelmet szeretném bemutatni" - idézik Frederic Buyckx szavait.
A gálán a többi Professzionális kategória győzteseit, valamint a Nyílt, Ifjúsági és Diák versenyek nyerteseinek névsorát is kihirdették. A londoni díjátadón a győztesek a Sony legmodernebb digitális képalkotó eszközeivel gazdagodhattak.
A tíz Professzionális kategória legjobb fotósorozatait nemzetközileg elismert, szakértőkből álló bizottság választotta ki. Az építészet kategória győztese Dongni (Kína), a Konceptuális kategóriáé Sabine Cattaneo (Svájc), a Kortárs kérdések kategóriáé pedig Tasneem Alsultan (Szaúd-Arábia). Első díjat kapott az Aktuális ügyek és hírek kategóriában Alessio Romenzi (Olaszország), a Mindennapi élet kategóriában Sandra Hoyn (Németország), a Tájkép kategóriában Frederik Buyckx.
A Környezet kategória nyertese Will Burrard-Lucas (Egyesült Királyság), a Portré kategóriáé George Mayer (Oroszország), a Csendélet kategóriában Henry Agudelo (Kolumbia), a Sport kategóriában pedig Yuan Peng (Kína) vehette át az első díjat.
A Nyílt kategória Év Fotósa címét és az ezzel járó 5 ezer dolláros pénzdíjat Alexander Vinogradov Mathilda című munkája nyerte el. A moszkvai amatőr fotós portréfelvételén egy fiatal lány látható, a képet Luc Besson filmje, a Leon, a profi ihlette.
Az idei évben a Los Angeles-i Katelyn Wang (Amerikai Egyesült Államok) nyerte az Év Ifjúsági Fotósa címet, a chilei Torres del Paine Nemzeti Parkban készült A világ tetején című fotójával. A 12-19 éves fiatalok számára nyitott verseny nevezőinek feladata az volt, hogy egyetlen képpel mutassák be mit jelent számukra a "Szépség".
Michelle Daiana Gentile nyerte az Év Diák fotósa címet: az Egyetlen remény című képsorozata a kiírásban megadott "Érzelmek" témát dolgozza fel.
A díjátadó ceremónián egyedi vizuális kifejezőkészségéért a híres brit fotóművész, Martin Parr vehette át a Fotózás Művészetéhez Kiemelkedően Hozzájárulók Díját.
Az idén a világ legnagyobb fotóversenyére több mint 227 ezer nevezés érkezett mintegy 183 országból. Az idei győztes és shortlistes munkákból, valamint Martin Parr fényképeiből kiállítás nyílik április 21. és május 7. között a londoni Somerset House-ban.
Az idei évben 10. évfordulóját ünneplő Sony World Photography Awards évről évre elismeri és díjazza a tavalyi év legjobb kortárs fotómunkáit. A fotópályázat a fotóipar egyik legnagyobb presztízsű versenye, amely mindenki számára nyitott és ingyenes. A 2018-as Sony World Photography Awards-ra 2017. június 1-től lehet nevezni.
A versenyről további információ a www.worldphoto.org weboldalon érhető el.