Önkéntességről szóló új uniós projekt indul fiataloknak

Önkéntességről szóló új európai uniós projekt indul fiataloknak, a programban részt vevők a szociális, egészségügyi, honvédelmi és katasztrófavédelmi közfeladatokat ellátó állami, egyházi és civil szervezetek munkájába kapcsolódhatnak majd be - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára nyilatkozott a csalad.hu portálnak.

Novák Katalin a csalad.hu oldalon szerdán közzétett interjúban elmondta: az "Önkéntesség személyre szabva" programmal az a céljuk, hogy a fiatalok számára a középiskolai tanulmányokat követően minimum fél-, maximum egy év úgynevezett "gap year-t", tanulmányi szünetet biztosítsanak, amikor a hétköznapokból kiszakadva úgy gondolhatják át pályaválasztási terveiket, hogy közben értelmesen töltik ezeket a hónapokat. Olyasmiket tanulnak, amiknek később nem csak hasznát vehetik, de másoknak is segíthetnek. A tapasztalatok birtokában dönthetnek arról, hogy a felsőoktatásban folytatják, vagy inkább szakmát tanulnak - mutatott rá.

Novák Katalin közölte: a 18-21 év közötti fiatalokat szólítják meg, közülük is azokat, akik úgy érzik, jót tenne nekik fél-egy év "aktív kikapcsolódás", segítené őket abban, hogy merre induljanak tovább. A programban való részvétel feltétele, hogy a kezdés időpontjában az adott fiatal középfokú vagy középiskolai végzettséggel rendelkezzen, aktív hallgatói, tanulói, valamint foglalkoztatási jogviszonya ne legyen.

Támogatási kérelmet állami költségvetési szervek, civil szervezetek és egyházi jogi személyek nyújthatnak be, amennyiben igazolhatóan állami közfeladatot látnak el az egészségügy, a honvédelem, a katasztrófavédelem, a gyermekjóléti alapellátás vagy a szociális bentlakásos szolgáltatások területén - mondta el, majd hozzátette: a támogatási kérelmek benyújtására konzorciumi formában is lehetőség van, a támogatási szerződések megkötésének feltétele pedig, hogy a támogatást igénylő regisztráljon az Emmi által a Civil Információs Portálon vezetett, közérdekű önkéntes törvény szerinti nyilvántartásba.

Novák Katalin közölte azt is, hogy a támogatást igénylő feladata, hogy a fiatalok toborzása, bevonása után felkészítse és képezze őket, valamint nyelvi - angol vagy német - és/vagy gépjármű vezetői engedély megszerzéséhez szükséges tanfolyamot biztosítson számukra.

Abban az esetben, ha az adott fiatal honvédelmi, vagy katasztrófavédelmi fogadó szervnél helyezkedik el, a C kategóriás gépjármű vezetői tanfolyam elvégzésére is lehetősége lesz - mondta.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a fiatalok lelki és fizikai felkészítése mellett a fogadó szervezetek érintett kollégáit is fel kell készíteni az önkéntes fiatalok fogadására. A fogadó szervezet gondoskodik az önkéntes fiatal egészségügyi szolgáltatási járulékának megfizetéséről is. Kiemelte, hogy a fiatallal megkötött önkéntes szerződés nem irányulhat fennálló foglalkoztatási jogviszony kiváltására.

Közölte, a fiataloknak minimum fél évig, maximum egy évig havonta minimum nyolcvan órában kell a választott tevékenységet végezniük.

Legfrissebb