Kezdődik az Egyetemi Tavasz programja Szegeden

Hat hét alatt ötvenöt helyszínen háromszáz tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport- és szórakoztató programra várják az érdeklődőket az Egyetemi Tavasz rendezvénysorozatán Szegeden.

A rendezvények nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók minden érdeklődő számára - tájékoztatta Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A programsorozat hivatalos megnyitóját hétfőn rendezik, ekkortól az egyetemi fotópályázat legjobb képeiből láthatnak válogatást az érdeklődők az SZTE Rektori Hivatalának átriumában. A Somogyi-könyvtárban a fesztivál ideje alatt fiatal képzőművész-tehetségek munkáit ismerhetik meg az érdeklődők, az SZTE Klebelsberg Könyvtárában pedig a gyűjtemény ősnyomtatványaiból rendeznek tárlatot. Április 24-től az SZTE Rektori Hivatalának átriumában Németh Györgynek, az MTI egykori fotóriporterének távoli tájakon, illetve a dél-alföldi tanyavilágban készített képeiből láthat válogatást a közönség.

Az egyetem kulturális irodája által szervezett tavaszi és őszi fesztivál visszatérő és közkedvelt programja, a Vers délben sorozat április 10-én indul. Az érdeklődők minden hétköznap egy-egy költeményt hallgathatnak meg a déli harangszó után az SZTE rektori épülete előtt, a Szent-Györgyi-szobornál.

A változatos színházi programok között minden évben népszerűek azok, amelyeken a kulisszák mögé is bepillanthatnak a nézők, április 11-én a Szegedi Kortárs Balett Abszurdia című előadásának előkészületeivel ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Természetesen a komoly és könnyűzene sem maradhat ki a fesztivál programjából. A Szeged Trio Classic koncertjét április 11-én hallgathatja meg a közönség a Rektori Épület dísztermében. Április 19-én ugyanitt gyűlnek össze Gárdián Gábor gordonkaművész tanítványai és pályatársai, hogy közös zenéléssel, Szeged eddigi legnagyobb csellózenekarának muzsikájával köszöntsék mesterüket és kollégájukat. Lemezbemutató hangversenyt ad a Piarista templomban április 26-án Kuzma Levente orgonaművész. Az Universitas Szimfonikus Zenekar tavaszi koncertjét pedig május 4-én és 5-én hallgathatja meg a közönség a Szent-Györgyi Albert Agórában.

A programsorozat társrendezvénye a XVIII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, amelynek gáláját április 23-án rendezik a Fricsay Hangversenyteremben.

Az Egyetemi Tavasz május 18-án Tandi Flóra Flow című lemezének bemutató koncertjével zárul, a fiatal énekesnő vendége Miklósa Erika lesz.