Teljesen megújul a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábor

A kormány az idén több mint ötmilliárd forintot fordít a gyermekek üdültetésére az Erzsébet- táborokban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Híradónak azt mondta, hogy a zánkai és a fonyódligeti táborban 21. századi körülményeket teremtenek.

Közlése szerint mindkét helyen megújulnak a szálláshelyek, Fonyódligeten új épületek is épülnek, megújulnak a közösségi terek, a konyha, az étkező, lesz vizes játszótér, megújulnak a parkok, Zánkán felújítják a táborhoz tartozó kikötőt is.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg, hogy a kormány 26 milliárd forintot költ az Erzsébet-táborok fejlesztésére 2019-ig.

A határozat szerint még az idén egymilliárd forint költenek a zánkai és a fonyódligeti tábor fejlesztésére. Az összeg jövőre 8,55 milliárdra, 2019-ben pedig mintegy 16,5 milliárdra nőne. A támogatást a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, mint a táborhelyek tulajdonosa kaphatja.

Legfrissebb