Marozsán Erika a filmben a főszereplő házaspár egyik tagját, Bettit alakítja majd, aki a négy évvel korábbi balesetben súlyosan megsérült férjével él együtt. Ringó (Kovács Krisztián) tolószékbe került, ezért felesége mindenben segíteni próbálja. A férfi ezt egyszerre várja és utasítja el. Egyszer csak betoppan az életükbe Mulcser (Rába Roland), aki elütötte Ringót, és rájuk erőlteti a segítségét vezeklésül. Friderika (Pető Kata), Betti húga, aki komoly mentális problémákkal küzd, elmenekül otthonról, majd ő is beköltözik Betti és Ringó lakásába. A káosz akkor uralkodik el igazán, amikor megérkezik Friderika férje, Patrik (Porogi Ádám) is, hogy hazavigye a feleségét.
„A Paraziták a Paradicsomban nem csak egy munka, részt venni benne egy életérzés, belső meggyőződés. A stáb mindenre elszánt, és szívét-lelkét beleteszi a munkába, ezért nem csoda, hogy a csapat állandóan bővül, beszippant új tagokat. Legutóbb például a Saul fia Oscar díjas producere, Rajna Gábor döntött úgy, hogy mellénk áll” – mondta el a filmről Marozsán Erika.
A történet a népszerű német Marius von Mayenburg drámáját dolgozza fel, az emberi kapcsolatokra és azok milyenségére kiélezve. A drámaíró hazánkban a Lángarc című darabjával vált ismertté, de sikerrel játszották a Csúnya, a Hideg gyermek, a Mártírok és a Paraziták című darabjait is.
A Paraziták a Paradicsomban egy független filmes csapat munkája. Az utómunka időszaka alatt a stáb tagjai egy nagyszabású kampányt szerveznek, amiben a film központi témáját, a társadalmi szerepvállalást hangsúlyozzák.