A New Yorkban alakult együttes 1981 óta 11 stúdiólemezt jelentetett meg és világszerte több mint tízmillió albumot adott el. Az alapító tagok közül mára csak a gitáros és szövegíró Scott Ian maradt, de a dobos Charlie Benante 1983, a basszusgitáros Frank Bello 1984 óta szerepel a felállásban, Joey Belladonna énekes pedig megszakításokkal 17 éve áll a mikrofon mögött. Mellettük 2013 óta Jonathan Donais szólógitáros egészíti ki a társaságot.
Az Anthrax a 80-as évek nagy thrash metal négyesének (Metallica, Slayer, Megadeth) egyetlen keleti parti együttese. A kemény stílusok közül a speed és Groove metálban is kipróbálták magukat, emellett 1991-ben nagy sikerrel álltak össze a hip hop-alapzenekar Public Enemyvel, 2013-ban pedig kedvenc 70-es évekbeli rockszámaikat játszották fel az Anthems című lemezre többek között az AC/DC-től és a Thin Lizzytől.
Az egyik klasszikusnak számító album az 1987-es Among the Living, melynek harmincadik évfordulója alkalmából Budapesten a teljes anyagát eljátsszák. Emellett hallhatóak lesznek a 2016-os For All Kings számai - melyek révén a zenekar fennállása során másodszor került be az amerikai Billboard Top 200 első tíz helyezettje közé - és a régebbi kedvencek is. A 36 éves Anthrax hetedszer vendégeskedik Magyarországon, legutóbb tavaly a székesfehérvári Fezen fesztiválra voltak hivatalosak, ám végül lemondták a fellépést. A Barba Negra Music Clubban az előzenekar a londoni The Raven Age lesz, melynek frontembere George Harris, aki az Iron Maiden basszusgitárosának, Steve Harrisnek a fia.
A koncert másik különlegessége, hogy ekkor jelenik meg Scott Ian önéletrajza magyarul A gitáros faszi az Anthraxből címmel Dudich Ákos gondozásában. A Red Hot Chili Peppers-, az Iggy Pop-, a Pantera- vagy a Queens of the Stone Age-könyvet is magyarra átültető rockújságíró az MTI-nek elmondta, elsősorban azért esett a választása Ian memoárjára, mert az Anthrax volt az utolsó a "nagy négyesből", amelyről még nem jelent meg könyv Magyarországon.
"A fordítást júliusban kezdtem el és karácsonyra akartuk kihozni, de közben hírt kaptunk róla, hogy márciusban itt lép fel a zenekar, így kitoltuk a megjelenést, hogy egybeessen a koncerttel" - mesélte Dudich Ákos, hozzátéve, a ritmusgitáros ügynöksége ősszel exkluzív előszót ígért a magyar kiadáshoz, amely végül csak azután érkezett meg, hogy februárban nyomdába került a 372 oldalas anyag. Ekkor azonban már a ragasztás zajlott, így csak könyvjelzőként sikerült hozzáadni, melyeket külön-külön betettek a lapok közé, az előrendelők nevei pedig - ahogy tavaly a Pantera-könyvnél - egyesével a lapok tetejére kerültek.
A Metallica-gitáros Kirk Hammett előszavával is felvezetett kötettel a rajongók a jövő vasárnapi koncerten találkozhatnak először.