Street food versenyt rendeznek a Millenárison

  • trend
  • 2017.02.23
    19:12
  • MTI
Food Truck Rally elnevezéssel rendeznek street food versenyt, amelyen több tucat büfékocsi méri össze tudását és kínál kifejezetten erre az alkalomra készített finomságokat péntektől vasárnapig a Millenárison.

A szervezők öt hozzávalót határoznak meg, ebből hármat kell felhasználniuk a nevezőknek. Az így készült ételeket szakmai zsűri is véleményezi, de kóstolás után a látogatók is szavazhatnak étel, ital és édesség kategóriákban. A versenyen 35 büfékocsi küzd meg a Guruló Street Food Kupáért - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A versenyművek mellett a kocsik hagyományos kínálatából is válogathat a közönség, továbbá családi és gyerekprogramok, Kovács Lázár főzőbemutatója és koncertek színesítik az eseményt.

A szakmai programok között a rally első délutánján a Megújuló Akciócsoport és a Zöld Övezet Társulás mutatja meg, hogyan működik a műanyagmentes büfézés. Másnap többek között a közösségimédia-aktivitás és a jó marketing mikéntjéről lesz szó. A vasárnapi workshopon kiderül, hogyan érdemes saját food truckot építeni: szó esik majd az autók beszerzéséről, a konyha kivitelezéséről és a kocsik designjáról, arculatának kialakításáról, az egészségügyi szabályokról pedig a Nébih képviselője tájékoztatja az érdeklődőket.