A Nyitva címmel készülő film 317 millió forintos gyártási támogatásáról legutóbbi határozatában döntött a Filmalap filmszakmai döntőbizottsága. A rövidfilmek és népszerű tévésorozatok író-rendezőjeként ismert Nagypál Orsi első mozifilmje júliustól forog, és a tervek szerint jövő márciusban kerül a mozikba.
A monogámia lehetetlenségét és alternatíváit körbejáró vígjáték egy harmincas, hosszú évek alatt "összekopott" pár történetét meséli el eredeti humorral és zavarba ejtő őszinteséggel. Az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásoknak a fiatalok úgy próbálnak elébe menni, hogy megnyitják a kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt.
Mindez azonban jóval nehezebb feladatnak bizonyul az elképzeltnél, a fiatalok az újonnan felkínálkozó lehetőségeknek sem a testi, sem az érzelmi hatásaira nincsenek felkészülve. Mégis elszántan döntögetik le saját tabuikat egy őszintébb, érettebb kapcsolat reményében - olvasható a közleményben.
A film forgatókönyvét a London Film Schoolban végzett rendező Nagypál Orsi (Hidegzuhany, Terápia, Csak színház és más semmi, Tóth János) jegyzi, operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Testről és lélekről) lesz. A 32 napos forgatás - a házasságkötő teremtől a swinger klubig - 30 különböző budapesti helyszínt érint. A Nyitva a Megafilm gyártásában készül Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya producerek vezetésével.
A közlemény felidézi, hogy a Filmalap ötéves fennállása alatt számos kiemelkedő tehetségű fiatal alkotó tűnt fel, és készítette el első mozifilmjét a szervezet támogatásával. Külföldön szinte mind a legnagyobb, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválokon mutatkoztak be, mint például az Isteni műszak, a Viharsarok, az Utóélet és a Szerdai gyerek.
A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Liza, a rókatündér a külföldi fesztiválsikereken túl a magyar mozikban is kiemelkedő eredményt ért el, és szintén elsőfilm volt az elmúlt évtizedek legjelentősebb és világhírű magyar filmsikere, a Saul fia - írják.