Tudatos és gyakorlatias diákok

Pszichológusok és tanárok értékelték a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség (FIT) Programjában részt vevő diákok félévi teljesítményét. Az eredmények mind az ötödikesek és hatodikosok esetében kiemelkedőek: a FIT-es gyerekekre nagyobb tájékozottság és magabiztosság jellemző, mint hasonló korú társaikra.

A tehetséges felső tagozatos diákoknak szóló, iskolán kívüli foglalkozásokat kínáló Fiatal Tehetség Program másfél éve indult útjára. A képzések két évfolyammal működnek az ország négy városában (Pécsett, Miskolcon, Szolnokon, Veszprémben), valamint tavaly ősztől már a fővárosban is.

„A fejlődés mértékét leginkább a hatodikosokon látjuk, hiszen ők már másfél éve részesei a Programnak. Egyértelműen látszik, hogy a gyermekek bizonyos témakörökben jártasabbak, mint kortársaik, ami büszkeséggel és magabiztossággal tölti el őket. Ez kihat mindennapi élettevékenységükre is, hiszen a tanultakat beépítik és alkalmazzák a gyakorlatban: például a bolti vásárlások során, az internethasználattal kapcsolatban vagy épp a környezettudatos életvitel területén” – nyilatkozta Haraszti Tímea, a FIT Programot vizsgáló pszichológus.

A diákok olyan korban vannak, amikor testileg-lelkileg és mentálisan is folyamatosan változnak. A szakértő elmondta, hogy a FIT Programban való részvétel megtartó erő lehet a kamaszkor küszöbén. A szülők is visszaigazolták, hogy a gyerekek alkalmazkodóbbak, toleránsabbak, aminek hatására a csapatmunka terén is egyre ügyesebbek lettek. A diákok egy olyan közösség részévé válnak, amelyben jól érzik magukat és szívesen vannak együtt társaikkal: figyelnek egymásra és ösztönzik egymást a kreatívabb gondolkodásra.

Haraszti Tímea szerint a szeptemberben felvételt nyert gyermekek hasonló változáson mentek keresztül, mint a 2015-ös évfolyam diákjai. Nyitottabbá, önállóbbá váltak, valamint a rendszeres foglalkozásoknak és az otthoni feladatoknak köszönhetően fejlődött kötelességtudatuk és jobban beosztják szabadidejüket.

„Az oktatók és szülők visszajelzései szerint az ötödikesek egyre ügyesebbek a csoportos munkában. Sok gyermek elkezdett olyan területek iránt is érdeklődni, amelyekkel korábban nem foglalkozott és még a tanulásban is lelkesebbek lettek. A serdülőkor küszöbén lévő hatodikosok estében különösen fontos szerepet tölthet be a FIT-közösség, ami egy olyan közeget teremt, amelyben a fiatalok játszva tanulhatnak, mélyebb önismeretre tehetnek szert. Ráadásul a képzés keretein belül hiteles információkat kaphatnak olyan kérdésekről is, amik ebben az életkorban egyre jobban foglalkoztatják őket” – mondta dr. Csinády Rita Veronika, a FIT Program veszprémi régióvezetője.

A diákoknál tapasztalható pozitív irányú változásokhoz nagymértékben hozzájárul a FIT Programban alkalmazott élménypedagógiára építő oktatási módszer, amellyel a tanulás játékos formában, empirikus úton történik. Ennek a képzési módszernek az ismeretszerzésen túl a baráti kapcsolatokra is jótékony hatása van, hiszen az élmények elősegítik a szociábilis magatartást és a viselkedés demokratizálódását. Ugyanakkor a képzés a generációs sajátosságokat is figyelembe veszi, így a diákokat a kontaktalkalmakon túl online is megszólítják. Az E-fit feladatai elsődlegesen a gyerekek érvelési, fogalmazási készségeit fejleszti, amely által kommunikációjuk lényegretörőbbé válik.

Legfrissebb