Kis cég vagy multi – melyiket válasszam?

Pályakezdőként nem tűnik kardinális kérdésnek a címben feltett kérdés, sokan úgy vélik ugyanis: a lényeg, hogy egyáltalán munkahelyet találjanak. Évekkel később azonban már többen gondolják azt, ha az első álláskeresésnél tudatosabbak lettek volna, felesleges állomáshelyeket spórolhattak volna. Milyen előnyei és hátrányai vannak a multiknak és a kisebb, magyar cégeknek?

A médiában rendszeresen felbukkannak felmérések a „legnépszerűbb magyarországi munkaadókról". Ezekben szinte kizárólag ismert, nagy, multinacionális cégek szerepelnek az élmezőnyben. A felvi.hu cikke szerint kissé csalóka ez a lajstrom, hiszen a frissdiplomások, illetve a felmérésben részt vevő munkavállalók azokat a vállalatokat említik, amelyeknek országos, nemzetközi híre van, amelyek reklámozzák magukat a médiában vagy részt vesznek „fizetős" munkahelyi felméréseken. Magyar tulajdonú kisvállalkozás még véletlenül sincs a legjobbak között. Pedig jó, ha tudjuk, a magyar kkv-k foglalkoztatják a hazai munkavállalók 70 százalékát.

Trainee program: bűvös szó fiataloknak

Mivel munkahelyi kultúra tekintetében jelentősek a különbségek a kisebb magyar és a nagyobb, nemzetközi cégek között, nem árt áttekinteni, mi vár egy fiatalra e két cégtípusban.
Multinál előszeretettel építenek pályakezdőkre. Részint azért, mert őket még nem „fertőzte meg"más munkahelyi kultúra, gyorsan tanulnak és könnyen formálhatók az adott cég igényeihez. Elterjedtek a multik vezetői utánpótlásképző, „trainee" programjai, ahová általában évente cégenként 4-5 fiatalt vesznek fel. Ők abban a kivételezett helyzetben lesznek, hogy egy-két év alatt rotációs rendszerben a cég különböző részlegeibe kapnak betekintést (marketing, pénzügy, logisztika, informatika stb.), folyamatosan tanulnak, vizsgáznak a vezetőség előtt, majd egy részleghez helyezik el őket felelősségteljes feladattal. Ez a leggördülékenyebb módja a multihoz való bejutásnak, igaz, a verseny is itt a legnagyobb.

Multi előnye

  • Nemzetközi munkakörnyezet
  • Hivatalos bejelentés és fizetés
  • Közismert márka
  • Folyamatos képzések, idegennyelv-tudás karban tartása
  • Karrierlehetőség itthon és külföldön
  • Kis céggel összevetve magasabb fizetés

Multi hátránya

  • Kevés hely egyéni ötletekre, nemzetközi sablonok szerinti munka, időnként értelmetlen munkafolyamatok
  • Formalizált kapcsolatok, a külföldi irodákkal gyakran csak e-mailben vagy telefonon
  • Szűkebb szakterülethez kötődő munkák
  • Sok jelentés és adminisztráció a munkafolyamatokról (reporting)
  • Gyakori túlórázás

Merev struktúra, sok túlóra

Aki a hagyományos úton egy többkörös kiválasztás után kerül be egy céghez, általában asszisztensi poszton kezd, mentort kap maga mellé, aki segíti őt a betanulásban, a fejlődésben; karrier utat vázolnak elé, majd jó teljesítmény esetén évente feljebb léphet a vállalati hierarchiában. Csábító az is, hogy a multik többsége hivatalosan, a valós bérre jelenti be alkalmazottait és a hazai kis cégeknél busásabban jutalmazza a jól teljesítőket.

Nem hallgathatjuk el azonban a multi világ hátulütőit sem: a gyakori túlórát, a rendszeres, sokszor értelmetlennek tűnő adminisztrációt, a „riportolást", a merev, nemzetközi standardok szerinti munkavégzést, ami „megöli" az egyéni problémamegoldást és a kreativitást. Multinál gyakran panaszkodnak a kiégésre, aminek egyik oka, hogy túl szűk szakterületen dolgoznak az alkalmazottak. Ezzel egyes vállalatok a „job rotation" nevű HR-eszközzel próbálnak védekezni, ami azt jelenti, hogy bizonyos időközönként más-más részlegre helyezik az alkalmazottakat. Igaz, ez még nem általánosan elterjedt. Frusztráló az is, hogy a leépítésekről szóló döntések nem helyben, hanem a világ távoli részén születnek a helyi viszonyok ismerete nélkül, csak számok alapján. Ráadásul a multi előszeretettel helyezi át cégeit más országokba, míg a hazai kkv-k itt maradnak.

Azonnal a mély vízben

Kis, magyar cégnél más kép fogadja a frissdiplomást. Betanítási program és mentor helyett gyakran a mély vízben találjuk magunkat, amihez bátorság, talpraesettség szükséges. Előfordulhat, hogy közgazdász diplomával a kézben az első hetekben nem csupán a postát intézzük, hanem belekóstolunk a kontrollingba, az értékesítésbe. Ennek később az lehet a haszna, hogy elindulhatunk átképzéssel más irányba vagy a cégnél a gyakorlatban új szakterületeket tanulhatunk ki, és ezzel növeljük a később szóba jöhető állások körét.
A kis cég előnye a gyors döntési képesség. Ha a vezetőt meg tudjuk győzni valaminek a szükségességéről, nem kell nemzetközi osztályokon engedélyezési eljárásokat elindítani, hanem tíz perccel később már el is indulhat a projekt vagy a beszerzés.

Nem szabad azonban elfelejtkeznünk a kis cégek hátrányáról: a fizetés sokszor részben nem hivatalos formában történik, ami betegség, nyugdíj vagy hitelfelvételnél érinthet érzékenyen. Az irodai infrastruktúra sem mindenhol versenyképes, képzésre kisebb összegek állnak rendelkezésre és vezetői szintre sem könnyű jutni.

Versenyképes céget keressünk

Összegezve: mindkét cégtípusnak megvan az előnye és a hátránya. Kis, magyar cégtől multihoz nem könnyű váltani, így aki eleve multihoz igyekszik, ezt már a szakmai gyakorlat kiválasztásánál lépje meg. A legfontosabb azonban olyan munkaadót találni, aki versenyképes az iparágban és ahol jól érezzük magunkat. Utóbbi persze a munkában derül ki...

Kis cég előnye

  • Ötletek könnyebb megvalósíthatósága
  • Személyesebb, közvetlenebb kapcsolat a cégvezetéssel
  • Egyéni problémák és igények könnyebb kezelése a vezetéssel
  • Szélesebb rálátás egy vagy egyszerre több szakterületre

Kis cég hátránya

  • Szűk előrelépési lehetőség
  • Kevesebb pénz továbbképzésre
  • Bejelentés, zsebbe fizetés problémája
Legfrissebb