A Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) közleménye szerint az este hat és éjfél között zajló Zsolnay Negyed Éjszakája elnevezésű rendezvényen rendhagyó éjszakai tárlatvezetéseken ismerhetők meg a kultnegyed kiállításai, feltárul Zsolnay Miklós kalandos életútja, bejárható lesz az m21 Galériában Jacques Villeglé street art kiállítása, Kehidai László vezetésével pedig a Zsolnay-gyár egykori égetőkemencéi és kéményei nyomába eredhetnek az érdeklődők.
A 19. századi mindennapokba a Zsolnay család egykori lakóházában kalauzolják el a látogatókat korhű ruhába öltözött idegenvezetők, míg a Zsolnay Látványmanufaktúrában az eozin titkaiba is be lehet pillantani, a Rózsaszín kiállításon pedig maga a gyűjtő, Winkler Barnabás vezeti körbe az érdeklődőket. A Zsolnay Aranykora - Gyugyi-gyűjtemény tárlatot Komor István kurátor mutatja be, de feltárulnak a Zsolnay Mauzóleum titkai is - sorolták a kommünikében.
Több ingyenes minikoncert is hallható lesz az est során: a Trió Enigma, Szigeti Bence, a Swing Ladies, a Times New Roman - Városi szalon-népzene és a Latte Maffiato Salon Jazz Band is fellép.
Látványos bemutatók is lesznek, így fényvarázs show, breaktánc, akrobatikus bemutató és meglepetés fényfestések láthatók majd az este során.
A gyermek és családi programok közül kiemelkedik a Szamárfül Fesztiválon nagy sikerrel debütált felfedezőjáték, amely a Zsolna és az Eozingyár című mesekönyv helyszíneinek kalandos bejárása. Emellett éjszaka is nyitva tart a Labor - Interaktív Varázstér, a VR Univerzum, a Planetárium, továbbá lesz Varázsóra fizikai bemutató, robotirányító Mars-küldetés, "csempehajtogatás" - avagy Zsolnay-ihlette képeslap készítő foglalkozás és kerámia élményfestés.
Hajnal Máté gyerekeknek szóló bűvészshow-val készül, míg A Csillagterasz éjszakai élete elnevezésű játszótér UV-reagens játékokkal, arcfestéssel várja a kisebbeket.
A rendezvény ingyenes és belépődíjas programjairól bővebb információk találhatók a www.zsolnaynegyed.hu/programok/zsolnay-negyed-ejszakaja-2024 webcímen.