Hornung Ágnes a Gyermeknevelésről közérthetően című családi és szakmai pikniken kiemelte, a komplex családtámogatás célja a testi, lelki és szellemi egészség megőrzés.
Szavai szerint a fiatal generáció életére a digitalizáció van legnagyobb hatással, közkedvelt eszközük az okostelefon, amely az előnyei mellett veszélyforrást is jelent a fiatalokra nézve. A mostanihoz hasonló rendezvények célja, hogy felhívja a szülők figyelmét arra, legyenek nyitottak gyermekeik problémáira - tette hozzá.
Hornung Ágnes rámutatott arra is, hogy nagyon hasznos lehet, ha a különböző generációk képesek tanulni egymástól és készek a párbeszédre. A pedagógusoknak olyan módszerre van szükségük, amely által utat találnak a fiatalokhoz - fogalmazott az államtitkár.
Somogyi Ákos, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyermekvédelmi főosztályvezetője arról beszélt, hogy szülőnek lenni különös kihívás. Mint mondta, a digitális tér kihívásai komoly nehézséget okoznak a családon belül. A digitális eszközökről azonban nem letiltani kell a gyermekeket, hanem szabályozni az eszközhasználatot és az előnyeit kihasználni.
A balatonfüredi családi piknik a 2010 után születettekre, az alfa generációra fókuszál. A digitális eszközök hatását, a mozgás, a beszéd, a szociális készségek, a mese, a táplálkozás fontosságát járja körül.