EKF - Navracsics Tibor: erőt lehet meríteni a programokat összegző tárlatból

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programra visszatekintő, a programév történéseit, eredményeit összegző kiállításból "erőt meríthetünk a folytatáshoz, a továbblépéshez" - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a tárlat megnyitója alkalmából rendezett ünnepségen a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban.

Navracsics Tibor kijelentette, hogy 2023 és a pályázatra való felkészülés évei a térség egyik legjelentősebb időszakát jelentették.

A tárcavezető úgy fogalmazott, "öröm együtt élni azokkal az emberekkel, akikről ötven, száz esztendő múlva olvashatunk majd", mint akik jelentősen hozzájárultak a program sikeréhez.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere hangsúlyozta, hogy csupán az itt élőkön és az ide látogatókon múlik, hogy az elmúlt év sikere folytatódjon.

Ehhez ugródeszka lehet az összegző tárlat - fűzte hozzá.

Can Togay, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. művészeti és kreatív főtanácsadója a tárlatot bemutatva elmondta, hogy öt művészcsoport alkotta meg a kiállítást.

A tárlat része egyebek mellett néhány kreatív módon berendezett hűtőszekrény, amelyekben egy-egy programelem kel életre. Érdekessége a kiállításnak, hogy a látogatók egy-egy infrastrukturális beruházás makettjét is megtekinthetik, amelyekbe, jellegüktől függően, bele is lehet hallgatni vagy szagolni.

Digitális kivetítőn elevenednek meg egyes programelemek, valamint néhány résztvevő profilja.

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy másfél milliónál is több látogató fordult meg 116 településen több mint 3600 eseményen 24 műfajban.

A Laczkó Dezső Múzeumban látogatható, Ragyogj tovább! címet viselő kiállítás három teremben tekinthető meg. Az elsőben kronológiai sorrendben mutatják be az eseményeket, a másodikban a 2023-as esztendő történései elevenednek meg, a harmadik teremben pedig digitális kivetítőn láthatók a programév résztvevői.

A tárlat ingyenesen látogatható, külön meghirdetett tárlatvezetések kalauzolják majd az érdeklődőket.