Tíz új alkotással érkezik a Spanyol Filmhét az Urániába

A spanyol filmművészet tíz új alkotását láthatja a közönség november 21. és 26. között a Spanyol Filmhéten az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A budapesti Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet közös filmünnepén vígjátékot, drámát és thrillert is vetítenek - közölték a szervezők az MTI-vel.

A filmhét november 21-én A negyedik utas című spanyol vígjáték vetítésével kezdődik. A történet szerint Julián elvált, anyagi gondokkal küzd és abból él, hogy egy alkalmazás segítségével, idegenekkel osztja meg az autóját. Beleszeret egyik utasába, a csinos és fiatal Lorenába, akinek egy út alkalmával épp készül szerelmet vallani, ám éppen ekkor egy problémás alak is bekerül az utasok közé.

November 22-én és 24-én lesz látható Félix Viscarret rendezésében az Idegen a szekrényben című dráma, amelynek főszereplőjét Damiánt húsz év után kirúgják állásából. A világ elől egy furgonban lévő szekrénybe menekül, majd egy család életébe csöppen. A Juan José Millás regényét adaptáló thriller-dráma az Élősködőkre hajazó alapszituációt a Charlie Kaufmanra jellemző szürrealizmussal vegyíti. A főszerepet Paco León alakítja.

Szintén november 24-én vetítik Félix Viscarret másik filmjét, az Egy nem is olyan egyszerű élet című drámát, amely egy férfi szemszögéből könnyedséggel mesél a gyereknevelés és a felnőttkorba lépés nehézségeiről, ezen keresztül pedig az élet nagy kérdéseiről.

November 22-én és 25-én látható A méhek húszezer fajtája című dráma. A nyolcéves Aitor egy kis baszkföldi faluban tölti a nyarat, ahol nagymamája méhészettel foglalkozik. Itt keresi valódi identitását. A film világpremierje a berlini filmfesztivál versenyprogramjában volt, a főszerepet alakító Sofia Otero elnyerte a legjobb alakításért járó elismerést, s ezzel a filmtörténet legfiatalabb Ezüst Medve-díjazottja lett.

A Gabriela Ybarra nagy sikerű önéletrajzi regényéből készült, A vacsoravendég című thrillert november 23-án és 26-án vetítik. A filmben Icíar édesanyjánál gyógyíthatatlan rákot diagnosztizálnak, így a lány abban a tudatban, hogy hamarosan elveszti anyját, elkezdi felkutatni a családi múltat.

November 23-én és 25-én Pablo Maqueda rendező Az ismeretlen lány című thrillerét láthatja a közönség. Főhőse Leo chaten ismerkedik össze a naiv és bájos fiatal lánnyal, Carolinával, akivel elhiteti, hogy még csak tizenhat éves. Ám a randevún Leóban kételyek ébrednek, mert Carolina nem is tűnik olyan ártatlannak, mint amilyennek látszik.

November 23-án vetítik Jamie Rosales drámáját, a Vadhajtásokat. A huszonkét éves Julia érzelmekkel teli fejlődéstörténete számos filmfesztivált megjárt, Anna Castillót Goya- és Gaudí-díjra, valamint a kritikusok díjára is jelölték a főszerep megformálásárért.

November 25-én debütál az Urániában a Drága nagyi című drámai komédia. A filmben Mikelnek nincs munkája, a barátnője elhagyta, és Baszkföldből is elege van. Elfogadja egy távoli rokon meghívását, aki Argentínában ajánl munkát neki. Megrökönyödésére egy isten háta mögötti porfészekbe érkezik, csupa baszk felmenőkkel rendelkező argentin közé.

A Spanyol Filmhét zárónapján mutatják be Elvira Lindo és Daniela Féjerman közös rendezését. A Valaki, aki törődik velem című film főszereplője Nóra, az ígéretes jövő előtt álló fiatal színésznő, akinek két igazán fontos ember van az életében: a nagymamája és az édesanyja. A három nő a féltékenység, a félreértett szeretet és a kölcsönös függőség hálójában éli életét.

Szintén november 26-án vetítik A Terápia alatt című kapcsolati dramedyt, amely három pár rendhagyó csoportterápiás foglalkozását dolgozza fel.

A filmeket spanyol nyelven magyar felirattal vetítik.

Legfrissebb