Megkezdődött a Budapesti Klasszikus Film Maraton

A Maléna című, Koltai Lajos által fényképezett film vetítésével megnyílt a VI. Budapesti Klasszikus Film Maraton kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A vasárnapig tartó, felújított filmklasszikusokat felvonultató nemzetközi fesztiválon a Nemzeti Filmintézet (NFI) szervezésében hat nap alatt több mint száz vetítést tartanak öt helyszínen.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI elnöke a megnyitón egy idézettel kezdte szavait, azt mondta: "egy film a jó és világos történet mellett egy csepp varázslatot is rejtsen magában!" - vallotta Emeric Pressburger (Pressburger Imre). Az idei filmmaraton a miskolci születésű alkotót is ünnepli filmjeivel, emellett unokái, Andrew Macdonald producer és Kevin Macdonald rendező is a fesztivál vendégei, akik személyesen mutatják be filmjeiket - tette hozzá.

Törőcsik Franciska színművész (b) és Szeleczki Rozália filmrendező a VI. Budapesti Klasszikus Film Maraton megnyitóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2023. szeptember 12-én. A szeptember 17-ig tartó fesztiválon a Nemzeti Filmintézet szervezésében több mint száz vetítést tartanak, magyar és külföldi restaurált klasszikust mutatnak be. MTI/Szigetváry ZsoltTörőcsik Franciska színművész (b) és Szeleczki Rozália filmrendező a VI. Budapesti Klasszikus Film Maraton megnyitóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2023. szeptember 12-én. A szeptember 17-ig tartó fesztiválon a Nemzeti Filmintézet szervezésében több mint száz vetítést tartanak, magyar és külföldi restaurált klasszikust mutatnak be. MTI/Szigetváry Zsolt

Káel Csaba elmondta: a fesztiválon megünneplik a 130 éve született Korda Sándor rendező-producert, és a 150 éve született Adolph Zukor producert, a Paramount Pictures filmvállalat alapítóját is.

Kiemelte: a megnyitónak helyet adó Uránia a 123 éves magyar film születési helye, ezen a helyszínen forgatták A táncz című alkotást. Azóta zajlik a magyar film állandó élete, nagyon magas színvonalon - mondta, kiemelve azt is, hogy mára London után Budapest a második számú európai filmgyártó bázis.

Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum igazgatója kiemelte: a fesztivál hat napja alatt 110 vetítés lesz, összesen 160 filmet láthat a közönség, köztük 48 restaurált magyar filmet.

Felidézte: a rendezvény 2017-ben 3 napos fesztiválként indult, 5 ezer nézőt vonzott, a következő évben egy hétig tartott mintegy száz filmmel, tavaly pedig már 20 ezer nézőt vonzott.

Az idei fesztivált Giuseppe Tornatore Maléna című 2000-ben készült alkotása nyitotta meg, amely a Monica Bellucci által alakított asszony küzdelmeit jeleníti meg a második világháború idején. A film zenéjét Ennio Morricone szerezte. Koltai Lajos operatőr a fesztiválon 35 milliméteres kópiáról vetített film bemutatója előtt felidézte a munka előkészületeit és a forgatás élményét. "Született valami, ami a csodával egyenlő" - mondta a Szicíliában és Marokkóban forgatott filmről.

A fesztiválon a Jézus Krisztus Szupersztárt, az Ed Woodot, a Régi idők fociját és a Grease-t is ingyenesen tekintheti meg a közönség a Szent István-bazilika előtt felállított óriásvásznon. A további vetítésekre kedvezményes, ötszáz forintos áron válthatók jegyek a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben.

Az idén új helyszínként csatlakozott az eseményhez a Budapest Music Center, ahol a némafilmek vetítését olyan dzsesszzenészek előadása kíséri, mint Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés László vagy Gőz László.

A fesztivál kiemelt témája a Korda-univerzum. A filmválogatás Korda Sándor pályája mellett bemutatja azokat a munkatársakat is, akik közreműködtek a második világháború utáni brit filmipar megteremtésében, többek közt a két másik Korda testvért, Zoltánt és Vincét és a legendás forgatókönyvírót, Bíró Lajost.

Láthatók lesznek Tóth Endre magyar és amerikai filmjei, és Magyarországon először mutatják be Kinuyo Tanaka alkotásait, a Cannes-ban debütált Godard-ról készült dokumentumfilmet és a nemzetközi archívumok frissen restaurált filmjeit.

A programban szerepelnek Latabár Kálmán klasszikusai, Keleti Márton és Gazdag Gyula művei. Olyan különlegességek is láthatók nagy kivetítőn, mint az 1916-ból fennmaradt első mozgókép Budapestről, a legelső Oscar-díjas film, a Szárnyak, valamint neves magyar női rendezők első alkotásai és számos sport témájú dokumentumfilm.

A rendezvényt szakmai programok, kerekasztal-beszélgetések kísérik, valamint több restaurálási premier és filmtörténettel foglalkozó alkotás bemutatója is várható.

A fesztiválon találkozhatnak az érdeklődők mások mellett Sándor Pállal, Gazdag Gyulával, Gárdos Péterrel, Thierno Souleymane Dialloval és Pierre Földessel is, akik a filmtörténet kutatóiként avatják be a közönséget a forgatások kulisszatitkaiba.

Mint elhangzott, a fesztivál szakmai partnere Martin Scorsese filmmegőrzést és filmrestaurálást támogató alapítványa, a The Film Foundation, a British Film Institute (BFI), a Cinématheque française és a Paramount Archívum.

A film maraton programja az nfi.hu/budapesti-klasszikus-film-maraton-2023 oldalon érhető elő.

Legfrissebb