Másodszor is megrendezik a ZamJam fesztivált Zamárdiban

Húsz helyszínen száz programra, köztük koncertekre, irodalmi, színházi eseményekre és közönségtalálkozóra is várják az érdeklődőket a ZamJam fesztiválon, amelyet július 27. és 29. között másodszor rendeznek meg Zamárdiban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Azt írták: a vízparti Mol színpadon Németh Jucival, Kiss Tiborral és Keleti Andrással lép fel a Budapest Bar, Presser Gáborral, valamint Karácsony Jánossal a Csík Zenekar. Ugyanitt ad koncertet Bródy János, Szikora Róbert és az R-Go, Fenyő Miklós, Demjén Ferenc, továbbá az Earth Wind & Fire Experience is.

A Balaton-parti buli az "élő legendák" produkciói után, éjszaka is folytatódik a színpadnál, az első nap Jazzkovács, másnap a Wannabe, a zárónapon Suri Imre mutatkozik be a közönségnek - tették hozzá.

Kiemelték, a kőhegyi kilátó tövében kerül sor a Kiss Tibi vezette Aranyakkord, valamint Cseh Tamás-dalokkal érkező Járai Márk koncertjére.

Jelezték, hogy a fesztivál hangulatának elengedhetetlen kelléke a dzsessz, a Hajdú Klára & Szakonyi Milán Duó, a Nagy Noémi Quartet, a Nagy János Yancha Trio feat. Gereben Zita, az Elsa Valle & The Bakary Trio és a Révész Richárd Latin Quartet feat. Yulaysi Miranda a Budapest Jazz Club szervezésében lép fel.

Rajtuk kívül a Müpa Jazz Showcase idei ZamJam különdíjasát, az Ineffable-t várják Zamárdiba - tették hozzá.

A szervezők kitértek rá, hogy egy napra "Zamárdiba költözik" a Besúgó: a Highlights of Hungary közönségtalálkozót és beszélgetést szervez a népszerű sorozat szereplőivel, akik DJ-k lesznek az ezt követő házibulin.

A fesztiválon Peter Srámek Zámbó Jimmy legnépszerűbb slágereit adja elő, a Midlife Crisis egy különleges, több évtized legjelentősebb hazai zenéit felvonultató produkcióval készül a ZamJam-re, a zárónapi programot a Gönczi Gábor vezette Smile zárja - tették hozzá.

A szervezők a látogatók figyelmébe ajánlják a ZamJam - Líra Irodalmi Teraszát, amelyen Nyáry Krisztián beszélget Zajácz D. Zoltánnal, a Balatoni Krimik szerzőjével, majd őt faggatja Szegő János szerkesztő-irodalmár.

Tenczer Gábor vendégei lesznek a Ketten a világ végén - Páros transzgrönlandi expedíció című kötet szerzői, Vámos Nóra és Rakonczay Gábor - jegyezték meg.

Közölték azt is, hogy Földessy Margit és a SZINDRA társulat július 29-én 16 órától a gyerekeket, családokat, 21 órától a játékos kedvű felnőtteket szórakoztatja Parti Impro-party című interaktív improvizációs előadásával.

A gasztronómiai élményekről a Staropramen gasztrosétányra kitelepülő vendéglátóhelyek gondoskodnak, például a Kistücsök, a Sparhelt Bistro, a Hableány, a Lavender Terasz, de látványkonyhaként bemutatkozik a John's Pub Creative Kitchen Truck is - sorolták.

A szervezők Csákovics Gyulát, Zamárdi polgármesterét idézve azt írták, "a ZamJam 2022-ben bebizonyította, Zamárdiban helye van egy új, és tematikáját tekintve is újszerű fesztiválnak. A szervezőkkel együtt most is azon dolgozunk, hogy a hozzánk érkezőknek megmutassuk a városunk értékeit".

A programok nagy része ingyenesen látogatható, a legnagyobb koncertekre pedig kedvezményes áron kaphatók jegyek - olvasható a közleményben.

Az eseményről bővebb információk a www.zamjam.hu oldalon olvashatók.