Hankó Balázs: erősíteni kell a fiatalok pénzügyi tudatosságát

Erősíteni kell a magyar fiatalok pénzügyi tudatosságát, mert ez későbbi sikereik záloga is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára az MBH Bank és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) stratégiai együttműködését bejelentő sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Hankó Balázs közlése szerint a felsőoktatási hallgatók 52 százaléka dolgozik, tehát fontos, hogy a fiatalok már tanulmányaik ideje alatt tisztában legyenek a pénzügyeikkel. Másrészt a hallgatók későbbi vállalkozásaihoz, sikereihez, innovációihoz, érvényesüléseihez is szükséges a pénzügyi tudatosság, amelyet a két szervezet mostani megállapodása is elősegít - hangsúlyozta.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a magyar felsőoktatás sikeressége "mindannyiunk közös ügye", mert ha a magyar egyetemisták sikeresek, az az egész nemzet sikerévé válik.

Felidézte, hogy a fenti célok elérése érdekében a kormány az elmúlt években megújította a felsőoktatást. A megújítás fő hívószavai az autonómia, a versenyképesség, a rugalmasság, a kiszámíthatóság, valamint az átláthatóság voltak - fűzte hozzá.

Kijelentette: az átalakítások nyomán nemcsak a tudományos teljesítmény lett jobb, de nemzetközi szinten is egyre erősebbé váltak a magyar intézmények. Az államtitkár azt mondta, az érettségizőket ma olyan felsőoktatás várja, amely végzés után nyolcvan százalékos bérelőnyt és szinte azonnali - átlagosan 36 napon belüli - elhelyezkedést biztosít a számukra.

Beszélt a Neumann János Programról is, amely a magyar tudomány, a magyar innováció új stratégiai programja. Ennek kapcsán rögzítette: "nagy hazai hozzáadott értékkel rendelkező, robosztus innovációt" kell biztosítani, amely segíti a magyar társadalom megerősödését.

Ginzer Ildikó, az MBH Bank Standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy felelős pénzintézetként kötelességüknek érzik a pénzügyi tudatosság növelését és a fiatalok pénzügyi edukációját.

Kutatások szerint az egyetemista generáció kifejezetten érdeklődik a pénzügyek iránt, de másféle módon közelítik meg a tudatosságot, másképpen bankolnak, mint az idősebbek - magyarázta, hozzátéve: a fiatalok számára sokkal fontosabb például a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a digitális megoldások.

A HÖOK-kal való megállapodás révén csaknem 290 ezer fiatalt tudunk elérni - közölte Ginzer Ildikó, aki fontosnak nevezte, hogy a jövő generációja felkészülten érkezhessen meg a munkaerőpiacra és megfelelően tudja kamatoztatni pénzügyi ismereteit.

Eszterhai Marcell, a HÖOK elnöke a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a felvételizők egyetemválasztási döntéseiben egyre inkább számítanak a hallgatói szolgáltatások. Az oktatáson kívüli szolgáltatások minősége és mennyisége mára szinte azonos rangba került az egyetem jó hírével - mondta, megjegyezve: az egyetemeken elérhető szolgáltatások elérhetősége nagyban meghatározza azt is, hogy a hallgató mennyire készül fel a diplomaszerzést követő munkaerőpiaci és társadalmi feladatai ellátására.

Jelezte, éppen emiatt indították el az Educatio+ elnevezésű projektet, amelynek keretein belül állami és piaci szereplőkkel közösen szándékoznak létrehozni egy "hallgatókat segítő szolgáltatói ökoszisztémát". Ennek része a mostani partnerség is, amely során szakmai tréningeket, workshopokat, tematikus egyetemi kurzusokat, közösségi programokat valósítanak meg a felek a diákok számára.

"Célunk, hogy a fiatal diplomások környezetükre odafigyelő, karrierjükben és pénzügyi megoldásaikban tudatos, az új szakmai megoldásokra nyitott pályakezdők legyenek" - húzta alá Eszterhai Marcell.