Az 5G hálózatoknak mindössze három évre volt szükségük ahhoz, hogy elérjék a 4G öt év alatt elért fejlődését - mondta Bóday Tamás, a Huawei Technologies Hungary integrált megoldásokért felelős igazgatója a vállalat budapesti technológiai bemutatóján, szerdán.
Hozzátette, hogy az 5G hálózatoknak már több mint egymilliárd felhasználója van világszerte, és ez az összes mobilfelhasználó 12 százalékát teszi ki.
A digitális gazdaság fejlesztése a gazdasági visszaesés ellenszere - mutatott rá az igazgató, hozzátéve, hogy becslések szerint az 5G technológia 960 milliárd dollárral járulhat hozzá a globális GDP-hez 2030-ra.
Elmondta: a mobilhálózatok minden IoT alkalmazást (IoT - internethez kapcsolódó intelligens eszközök hálózata) lefednek, a passzív IoT technológia pedig az eddiginél lényegesen több eszköz összekapcsolását teszi majd lehetővé.
A passzív IoT címkék adatokat továbbítanak, használhatók helymeghatározásra és hőmérséklet-érzékelésre. Az ilyen címkéket széles körben alkalmazzák, például raktári tételek automatizált nyilvántartására, mezőgazdasági és állattenyésztési fejlesztésekre és személyes tárgyak helymeghatározására. Jelenleg évente több mint 30 milliárd passzív IoT címkét (RFID technológiára épülve) használnak, de ahogy egyre több iparág digitalizálódik, várhatóan az évente használt passzív IoT címkék száma eléri a 100 milliárdot.
Mivel a passzív IoT a Huawei tesztjei alapján támogatja akár a 235 méteres hatótávolságot is, ideális olyan alkalmazásokhoz is, mint az árucikkek követése, készletellenőrzés, gyártás vagy az állatállomány-menedzsment - ismertette az igazgató.
Bóday Tamás elmondta: a vállalat a növekvő felhasználói igények teljesítését az 5G továbbfejlesztésében, és az 5.5G-re átállásban látja, amely kulcsfontosságú lesz a 6G hálózatokhoz vezető úton.
Hozzátette: az 5G infrastruktúra már most is képes akár 10 vagy 100 gigabites kapcsolatok biztosítására, ami számos lehetőséget kínál, beleértve a virtuális és kiterjesztett valóságot, az intelligens közlekedési rendszereket, valamint az ipari automatizálás kiterjesztését. Az 5.5G technológián alapuló fejlesztések kiemelkedő jellemzője a hatékony energiafelhasználás, a bázisállomások alacsonyabb átviteli teljesítményt igényelnek, ami akár 30 százalék energiamegtakarítást is jelenthet.
A Huawei X2B roadshow-ján az 5G-re épülő digitális gazdaság legújabb fejlesztéseibe, az új technológiára épülő üzleti és lakossági alkalmazások kínálatába nyújtottak betekintést. Az érdeklődők kipróbálhatták az 5G hálózatot használó, interaktívabb élményt nyújtó AR/VR szemüvegeket, valamint látványos demókon - például gyártósorok összeszerelésén keresztül - követhették az innovatív megoldások ipari alkalmazásait.
A Huawei bemutatóján egy interaktív makett szemléltette, hogy egy 5G hálózatot használó AR szemüvegen keresztül egyszerűen tervezhető, és akár rugalmasan átalakítható egy-egy kis darabszámú, nagy értékű terméket előállító gyártósor a munkaállomások átszervezésével.
A kiállítás további ipari alkalmazási területeket is bemutatott: egyebek között 5G hálózaton működő távoli konténerdaru-kezelés, digitalizált hajójavítás és -felmérés, raktári rendszerek nyilvántartását segítő megoldások, okos közlekedési eszközök menedzsmentje és biztonságtechnikai megoldások szerepeltek a technológia jelenlegi felhasználási területei között.