Új és klasszikus spanyol filmek az Uránia Nemzeti Filmszínházban

Spanyol távlatok címmel nyolcalkalmas vetítéssorozattal jelentkezik az Uránia Nemzeti Filmszínház március 17. és április 29. között - közölte az intézmény az MTI-vel.

A március 17-i nyitóvetítés a spanyol filmművészet idén februárban, 91 évesen elhunyt mestere, Carlos Saura előtt tiszteleg a Nevelj hollót... című filmmel. Az 1976-os, Arany Pálmára is jelölt film a gyermeki képzelet- és érzelemvilág megrázó, mégis felemelő alkotása. Főhőse egy nyolcéves kislány, aki nemrég veszítette el a szüleit. A filmben felejthetetlen alakítást nyújt a két főszereplő, Ana Torrent és Geraldine Chaplin, aki akkoriban Saura társa, valamint állandó szereplője volt - áll a közleményben.

Március 23-án a sorozat egy mai filmmel folytatódik. Belén Funes katalán rendezőnő a legfiatalabb rendezőgeneráció tagja, aki az Egy tolvaj lánya című filmjével robbant be a köztudatba - emeli ki a filmszínház közleménye. Az érzelemgazdag film 2020-ban tizenhárom Gaudí-jelölést kapott, amelyből hármat váltott díjra, valamint elnyerte a legjobb elsőfilmesnek járó Goya-díjat is.

Ezután ismét egy klasszikus alkotás következik, Victor Erice Dél című filmje 1982-ből a spanyol polgárháború után játszódik. A különleges hangulatú film érdekessége, hogy a felcseperedő Estrellát Iciar Bollaín alakítja, aki leginkább filmrendezőként ismert. Ő a szerzője a széria következő, április 6-i vetítésén látható Rosa esküvőjének is, amely egy önmagát kereső anya és feleség felszabadító története.

Április 13-án Pedro Almodóvar legutóbbi rendezése, a Párhuzamos anyák kerül műsorra, amelyben a melodrámák és a női történetek nagy mestere a spanyol történelem feldolgozatlan traumáiról is beszél.

Április 20-án látható Alauda Ruiz de Azúa Altatódal című filmje, amely februárban Goya-díjat kapott. A film főszereplője Amaia, akinek most született gyereke. Átmenetileg visszaköltözik a szüleihez, de nem számít arra, hogy a szülei még mindig gyerekként kezelik.

Április 27-én a kubai filmegyetemen végzett Benito Zambrano Cristina Campos nagy sikerű regényének filmadaptációja, a Lola specialitása látható, amely két lánytestvér szívszorító története.

A sorozat április 29-én Gustavo Salmerón saját édesanyjáról készített, személyes hangú dokumentumfilmjével zárul. A Sok gyerek, egy majom és egy kastély rendhagyó portré, címe utal mindarra, amiről Julita Salmerón kislánykorától álmodozott, és amelyeket az élet meg is adott neki. Amikor kiderül, hogy az idős asszony elvesztette dédanyja három generáción át őrzött csigolyáját, a család kincskeresésbe kezd Julita több mint nyolcvan év alatt felhalmozott, furcsa tárgyai között.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. A filmszínház közleményében kiemeli, a spanyol filmek egyik nagy vonzereje, hogy rendkívül nyíltan beszélnek legfontosabb szeretetkapcsolatainkról, így a családi kötelékekről is. Hozzáteszik, hogy a mostani vetítéssorozatban olyan kivételes alkotások szerepelnek, amelyek a szülő-gyerek kapcsolatot járják körül, valamint a válogatás áttételesen a spanyol filmkészítők nemzedékei közötti kötelékekről is szól.

A program további részleteiről a filmszínház weboldalán olvashatnak az érdeklődők, a sorozat a Spanyol Nagykövetséggel együttműködésben, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.