A Semmelweis Egyetem 547 hallgatóját avatták orvosdoktorrá

A Semmelweis Egyetem (SE) 547 orvostanhallgatóját avatták szombaton orvosdoktorrá a Papp László Sportarénában tartott ünnepségen; 291-en magyar nyelvű, 131-en angol nyelvű és 125-en német nyelvű képzésben vettek részt.

Az egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében idézi Csák János kultúráért és innovációért felelős minisztert, aki azt mondta: kevés hivatás van a világon, ahol olyan világosak a célok, mint az orvos esetében. "Büszkék lehetnek arra, hogy a világ egyik legjobb egyetemén szerezték a diplomájukat" - fogalmazott a tárcavezető, aki beszédében tiszteletét fejezte ki minden, a magyar orvosképzésben és orvosi kutatásban tiszta szívvel és odaadóan dolgozó tudós, tanár és szervező, segítő munkatársnak az áldozatos munkáért.

Merkely Béla rektor az ünnepségen arról beszélt, hogy "orvosnak lenni bátorság, hiszen a Teremtő nagyszerű és megismételhetetlen alkotására, az emberre szánjuk saját életünket".

A frissen végzettekhez szólva hangsúlyozta: az orvossá avatás eseménye mindig emlékezetes marad, azonban embertársaik számára is azt a fontos üzenetet hordozza, hogy lesz kihez fordulniuk, ha segítségre szorulnak, ha betegség kezdi ki egészségüket.

A rektor a folyamatos továbbképzés és tudásbővítés fontossága mellett arra biztatta a hallgatókat, hogy emlékezzenek mindarra, amit most gondolnak és éreznek, mert az a kíváncsiság, tettvágy és lelkesedés, amivel telve vannak, a későbbiekben is erőt és muníciót ad.

A rektor kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány soha nem látott kihívás elé állította az orvosokat, oktatókat, hallgatókat egyaránt. Mint mondta, a Semmelweis Egyetem a járvány elleni védekezésben is az élen menetelt, amint tették elődeink szabadságharcaink alatt 1848-ban és 1956-ban is, de a hallgatók nélkül nem érhettek volna célt ebben a legújabb küzdelemben - emelte ki, utalva arra, hogy az egyetem többezer hallgatója vette ki a részét a járvány elleni védekezésből.

A rektor beszélt arról is, hogy a most végzettek két olyan változásnak is a részesei voltak, amelyek mérföldkőnek számítanak a Semmelweis Egyetem második negyedévezredének építésében. A gyakorlatorientált kurrikulumreform megvalósításával bővülő klinikai ismeretekkel rendelkező orvosokat képez az egyetem, a modellváltás pedig minden korábbinál több lehetőséget, mozgásteret, dinamikusabb fejlődési lehetőséget ad az egyetemnek.

Merkely Béla rámutatott: az egyetem küldetése, hogy a világszínvonalú szakmai tudás mellett olyan erkölcsi elveket és emberi értékeket is átadjon hallgatóinak, amelyekkel felvértezve nemcsak elsőrangú szakemberekké, de kiváló, áldozatkész emberekké is válnak az évek során. A most avatandó hallgatók jelesre vizsgáztak ezen a téren is - tette hozzá.

Orbán Gábor, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány elnöke azt mondta, az egészségügyi ellátás résztvevői váltak a mindennapi hőseikké, akik odaadó munkájukkal, és a rendkívüli körülmények között is megőrzött emberségükkel fáradhatatlanul küzdöttek az életekért, és a járvány hatásainak enyhítéséért. Ebben a munkában a Semmelweis polgárai nélkülözhetetlen szerepet vállaltak - hangsúlyozta.

Felhívta az új orvosdoktorok figyelmét arra, hogy a sikerek és szakmai kihívások mellett soha ne feledkezzenek meg az emberiességről, amit az Semmelweis Egyetem is képvisel, és amely nélkülözhetetlen volt a járványhelyzetben való helytállásukhoz.