ITM: megépül a Bringakör utolsó hiányzó szakasza Balatonrendesen

Az eredményes közbeszerzést követően a napokban kötik meg a kivitelezői szerződést a balatoni tókerülő kerékpárút egyetlen még kiépítetlen elemének kivitelezőjével, a nettó 420 millió forintos beruházásban jövő őszre elkészül a mintegy 200 kilométeres Bringakört tényleg összezáró balatonrendesi szakasz - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

A közleményben a tárca felidézte: a Balatoni Bringakört a 2000-es évek elején részben önálló kerékpárutakon vezetve, részben kisforgalmú utcák felhasználásával jelölték ki, a tó körüli útvonalból azonban különböző jogviták miatt egy rövid szakasz kimaradt.

A Bringakör Balatonrendesen megszakad, Kővágóörs településhatárától az Ábrahámhegyre vezető kerékpárútig hiányos az összeköttetés. A kerékpárosok két évtizede kénytelenek minden jelölés vagy figyelemfelhívás nélkül, a 71-es főúton autók között haladva közlekedni a szakaszon - írták.

A tókerülő út az ITM megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztésben zárul össze rendes bringakörré. A hazai forrásból támogatott projektben 730 méteren elbontják és újjáépítik az Ábrahámhegyre vezető kerékpárutat is a rossz állapota miatt. Így a kivitelező Alpok Terra Kft. összesen közel 2 kilométeren kezdi meg a várhatóan 2022 szeptemberéig tartó munkálatokat.

A közleményben Mosóczi László, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az ITM mintegy 850 kilométernyi kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatja összesen 50 milliárd forinttal.

"Teljes hosszban megújítjuk a Balatoni Bringakört, a magyar tenger még kényelmesebb és biztonságosabb körbekerekezését szolgáló beruházások költségeihez közel 5 milliárd forinttal járul hozzá a tárca" - közölte.

A déli parton a tervek szerint még idén befejeződnek a több projektben zajló beavatkozások Balatonakarattyától egészen Balatonboglárig. Északon a Tihanytól Balatonkeneséig tartó szakasz munkálatai a jelenlegi ütemezés szerint 2023 végéig érhetnek célba - jelezte az államtitkár.

Mosóczi László hozzátette: az ország más részeiben is biciklis körtúrázásra alkalmas kerékpárutakat építenek, amelyeket akár gyerekekkel felkerekedő családok is biztonságosan használhatnak. A Tisza-tó partján Az év kerékpárútjának választott Tiszafüred-Poroszló szakasz tavalyi átadásával egészült ki a bicikliút. Tokaj-Hegyalján jövő nyárig készül el az új kerékpáros kör.

A 2020-as országos kerékpáros forgalomszámlálás adatai 76 százalék feletti átlagos növekedést jeleztek a Balatonnál és a Tisza-tónál kerekezők számában. Az újabb fejlesztések a nagy tavak és a Duna mentén is vonzóbb körülményeket teremtenek a vízparton szívesen biciklizők számára - mutatott rá az államtitkár a közleményben.