ITM: javul a felsőoktatás minősége a modellváltásnak köszönhetően

Jobb minőségű és versenyképesebb lesz a felsőoktatás a modellváltásnak köszönhetően - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hankó Balázs azt mondta: jelenleg 21 modellváltó intézmény van, legutóbb szeptember elsején a Pannon Egyetem állt át az új rendszerre.

Jelentősen nő a felsőoktatás finanszírozása, a modellváltó intézményeknél az első évben a finanszírozás 30, a másodikban a 40, a harmadikban pedig az 50 százaléka teljesítményalapú lesz - ismertette.

Hozzátette: a kormány az intézményekkel az elmúlt hónapokban folytatott egyeztetésekkor például olyan feltételeket szabott, hogy ahol eddig tízből hat hallgató végzett, ott mentorprogramokkal biztosítani kell, hogy tízből legalább nyolc hallgató szerezzen diplomát.

Tudatta: a kormány jövőre ezermilliárd forintot költ a felsőoktatásra, 650 milliárdot a felsőoktatás finanszírozására, több mint 300 milliárdot pedig fejlesztésekre, innovációkra.

Azzal kapcsolatban, hogy az intézmények 2700 milliárd forintos fejlesztési forrásigényt nyújtottak be a következő évekre, azt mondta: többek között infrastukturális fejlesztések, tudományos és innovációs parkok fejlesztése történik majd meg, amelyek által 21. századi lesz a felsőoktatási infrastuktúra. A fejlesztéseket ütemezetten végzik - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a világ felsőoktatási intézményeit rangsoroló Times Higher Education listán tizenegy magyar egyetem a világ legjobb öt százalékában szerepel, közülük a Semmelweis Egyetem a 277. helyen a világ legjobb egy százalékában van. A modellváltásnak köszönhetően egyre jobban szerepelnek majd a magyar egyetemek ezen a listán - fűzte hozzá.

Az államtitkár kitért arra is a felsőoktatásban is jelenléti oktatással kezdődött el az idei félév. A hallgatók több mint 80 százaléka be van oltva, az orvos- és egészségtudományi területen pedig százszázalékos az átoltottság, így a klinikai gyakorlatok is elindulhattak - mondta Hankó Balázs.