Több mint egy program
Sok fiatal úgy tekint az állásbörzére, hogy ott nézelődni, tájékozódni, információt gyűjteni lehet. Ez természetesen igaz is, mindezeket megtehetjük a standok között sétálva, ám nem árt tudni, hogy ha felkészülten és céltudatosan érkezünk, ennél jóval hatékonyabbak is lehetünk, és sokkal több tudással, praktikus tanáccsal felvértezve térhetünk haza a program után. Nemcsak arról van ugyanis szó, hogy a cégek kitelepülnek és prospektusokat, repi ajándékokat osztogatnak, hanem beszélgethetünk a különböző vállalatok képviselőivel, feltehetjük nekik kérdéseinket. Ez remek lehetőség álláskereséskor, hiszen sokszor el sem jutunk a személyes találkozóig, kicsi az esély, hogy a több száz önéletrajzból és motivációs levélből épp a miénket válasszák ki, és hogy be is hívjanak minket. Már csak ezért is legyünk bátrak, és használjuk ki ezeket az alkalmakat a kapcsolatépítésre, ismerkedésre!
Tanácsokat is kaphatunk
Akár megszereztük már a diplománkat, akár még nem, érdemes kihasználni a tanácsadói szolgáltatást. Ugyan a legtöbb egyetemen és főiskolán a karrier irodák is kínálnak hasonló lehetőséget, kiadványokkal, cikkekkel is segítik a hallgatókat, a munkaadói oldal elvárásait mégis jobban megismerhetjük, ha szakemberhez fordulunk. Fontos, hogy teljeskörűen tájékozódjunk az adott cégről, mielőtt személyes kontaktust keresünk, ha ugyanis felkészületlenek vagyunk, az rossz fényt vet ránk, és aligha kapunk még egy esélyt.
Egy-egy állásbörzén akár több ezer ajánlat között is böngészhetünk. A kitelepülő cégek listáját már a börze előtt közzéteszik, ezért célszerű előre kiszemelni a számunkra szimpatikus vállalatokat, és a mérlegelésre sem árt időt szánni. Gondoljuk át, hogy végzettségünk, érdeklődésünk, munkatempónk megfelel-e a kívánalmaknak. Ha nem érezzük testhez állónak a feladatot, és úgy gondoljuk, nem nekünk való az állás, vagy nem éreznénk jól magunkat abban a légkörben, akkor nem biztos, hogy megéri időt áldozni a felkészülésre és a kérdezősködésre. Fordítsuk inkább az időt a számunkra vonzó cégekre és állásajánlatokra!
Kérdezzünk bátran!
A cégek tapasztalatai vegyesek a fiatalok talpraesettségét illetően, nem egyformán bátrak az állásbörzéken. Vannak olyan diákok, akik határozottan, céltudatosan érkeznek, kérdéseikből is kitűnik, hogy felkészültek, míg jó néhányan inkább szemlélődnek, kevésbé aktívak. Ugyan senki sem garantálja, hogy itt fogunk rábukkanni álmaink munkájára, ám ezt a lehetőséget sem szabad elvetnünk, hiszen olyan fiatalok is akadnak, akik igenis ezeken az eseményeken szerzik meg a vágyott állást. Sikertörténetek tehát léteznek, és az a jó hozzáállás, ha bízunk abban, hogy a mi sztorink is gyarapítja majd számukat. Ez persze nem azt jelenti, hogy tudálékosnak, fontoskodónak, törtetőnek kell lenni - ezek a tulajdonságok sok esetben még taszítóak is lehetnek -, sokkal inkább arról van szó, hogy nyitottságunkkal, felkészültségünkkel, tudásunkkal felhívhatjuk magunkra a figyelmet, így lehetőséget kaphatunk a cég mélyebb megismerésére, a későbbiekben pedig akár munkát is ajánlhatnak nekünk.
Legyünk céltudatosak!
Amelyik vitorlás nem tudja, merre tart, annak nincs jó szélirány - tartja a mondás, ami az álláskeresésre is igaz. Azaz, ha nem tűzünk ki világos szakmai célokat, akkor egyik állás vagy döntés sem lesz jó számunkra. Megeshet, hogy elfogadunk egy rövid távon kedvezőnek tűnő ajánlatot, ám elképzelhető, hogy hosszabb távon kevésbé perspektivikus, nem kínál annyi új lehetőséget, kihívást. Hogy ezt elkerüljük, igyekezzünk átgondolni, miben vagyunk jók, mit szeretünk csinálni, milyen típusú munka illik hozzánk, teljes állást vagy részmunkaidőset szeretnénk, kívánunk-e újabb tanulmányokba kezdeni a munka mellett. Ezeket fontolóra véve körültekintőbb és alaposabb döntést tudunk majd hozni. Azt is érdemes felmérni, mely vállalatok kínálnak ilyen lehetőségeket, és a pozíciók között is célszerű nézelődni, válogatni. Akár listát is készíthetünk a számunkra vonzó cégekről, ahol el tudjuk képzelni a jövőnket.
Ne legyen zsúfolt a napunk!
Ha túl sok céget veszünk fel a listánkra, akkor abba a csapdába eshetünk, hogy nem lesz elég időnk felkészülni a különböző vállalkozásokból, és fel sem tudjuk majd keresni mindegyik kiválasztottat. Hogy elkerüljük a kapkodást, lehetőség szerint csökkentsük húsz alá a felkeresendő cégek számát. Akár táblázatba is rendezhetjük őket, úgy, hogy a legfontosabb információkat a cégek neve mellé írjuk, oda illeszthetjük a kérdéseinket is, és akár a válaszoknak is hagyhatunk helyet, így utólag könnyű lesz majd átlátni a jegyzetünket. Rangsoroljuk a helyeket! Így elkerülhetjük, hogy épp a legszimpatikusabb vállalathoz nem jutunk el, mert leragadtunk valahol máshol.
Mi is „termékek” vagyunk
Akár tetszik, akár nem, álláskereséskor bizony mi is „termékek” vagyunk, el kell adnunk magunkat. Éppen ezért nem mindegy, milyen önéletrajzokkal jelenünk meg, milyen ruha van rajtunk, mennyire rendezett a megjelenésünk, mennyire vagyunk felkészültek, rokonszenvesek. A nyomtatott CV mellett legyen nálunk igényesen elkészített névjegykártya is, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az online jelenlétünk is vállalható legyen. Manapság szinte mindenkit megkeresnek ugyanis az interneten, mielőtt állást ajánlanak neki, így egyáltalán nem mindegy, milyen képek és információk keringenek rólunk a világhálón.
Forrás: felvi.hu