Bán Teodóra fontosnak nevezte mindazon értékek bemutatását, amelyeket Budapest és Magyarország a kultúra területén fel tud mutatni. A pénteken kezdődött és április 22-ig tartó 38. BTF-en a művészetek minden műfaja képviselteti magát - tette hozzá.
Kiemelte a rendezvénybe idén bekapcsolódó új helyszíneket, a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Festetics-palotát, az Uránia Nemzeti Filmszínházat és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, ahol A varázsfuvola hangzik majd el az 1-es terminálon.
Az igazgató felidézte, hogy 38 éve a szervezők a turisztikailag kihasználatlan időszakot akarták fellendíteni a rendezvény indításával, hiszen - mint mondta - az úti cél kiválasztásában nem csupán a helyi látványosságok, hanem a programok is szerepet játszanak.
Budapesten ma már nincs holtszezon, hiszen a város minden évszakban megtelik rendezvényekkel - tette hozzá.