Navracsics Tibor elmondta, év végéig szeretnék kialakítani az új európai ifjúsági stratégiát, amely megszabja majd a következő évek ifjúságpolitikájának irányát. A munka során két kiemelt területre koncentrálnak: az ifjúsági munkanélküliségre, amely ugyan csökkent néhány országban, de továbbra is nyugtalanítóan magas az EU-ban, valamint az ifjúság aktivizálására a demokratikus döntéshozatali folyamatban.
A következő évek másik nagy vállalkozása az európai felsőoktatási térség és az európai egyetemek hálózatának létrehozása, amelynek részleteit már elkezdték kidolgozni tavaly. A hálózat létrehozásának célja az eddigieknél is nagyobb szintű hallgatói és oktatói mobilitás megteremtése, a nyelvtanulás előmozdítása, valamint iskolai okiratok elismerésének megkönnyítése a tagállamok között.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a magyar fiataloknak európai szinten is van releváns mondanivalójuk, aminek el kell jutnia a brüsszeli döntéshozókhoz is. A kormánynak pedig a tárgyalóasztalnál is szem előtt kell tartania, hogy a magyar fiatalokat képviseli, amihez ismernie kell őket és a véleményüket.
Ezért készítik el reprezentatív mintán négyévente a magyar ifjúság kutatást, amelynek legfrissebb eredményei szerint a fiatalok bizakodóan tekintenek a jövőbe, szeretnének vállalkozni és családot alapítani, viszont az aktivitásuk közösségi kérdésekben elég alacsony, így tudatosítani kell bennünk, hogy elmondhatják az álláspontjukat, lesz, aki meghallja - mondta az államtitkár.
Novák Katalin a fiatalok foglalkoztatásáról azt mondta, Magyarországon 2010 óta harmadára csökkent az ifjúsági munkanélküliség, jelenleg 10,2 százalék, ami alatta marad az uniós 16 százaléknak.
Az államtitkár kitért a kormány fiatalokat segítő intézkedéseire is, amelyeket az érintett korosztály jelzései alapján vezettek be: január elsejével a 35 év alattiaknak megtérítik egy nyelvvizsga díját, július elsejétől a 20 év alattiak visszaigényelhetik a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját, illetve megduplázták a diplomás gyed jogosultsági idejét.
A sajtótájékoztatón részt vett Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, Ament Balázs, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke és Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. Mindannyian egyetértettek abban, hogy szeretnék kihasználni a konzultációs lehetőséget, és aktívan részt venni az ifjúsági stratégia kidolgozásában.