New Orleans Swingfesztivál a Müpában

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a New Orleans Swingfesztivált Budapesten. A Müpa Fesztivál Színházában augusztus 25-től 27-ig Kozma Orsi és zenekara Woody Allen filmzenéit idézi meg, Gyárfás István koncertjén rajzfilmslágerek elevenednek meg, a No BS! Brass Band pedig az autentikus New Orleans-i hangulatot hozza.

A három koncert házigazdája Szalóky Béla trombitás, a Benkó Dixieland Band egykori tagja.

Woody Allen és New York a hatvanas évek óta összetartozik, a rendező-színész szinte minden filmjében megszólal a metropolisz zenei világa, a szving. A Woody és a swing című augusztus 25-i esten Kozma Orsi énekesnő kvartettjével (Cseke Gábor - zongora; Hárs Viktor - nagybőgő, basszusgitár; Pusztai Csaba - dob, ütőhangszerek) a Müpa színpadára idézi a híres filmjeleneteket és az ikonikus helyszíneket, ebben segítségükre lesz Kern András, aki amellett, hogy Woody Allen magyar szinkronhangja, a Vígszínházban évtizedek óta főszereplője a Játszd újra, Sam! című előadásnak.

A színművész mellett a koncerten közreműködik Dennert Árpád (klarinét, szaxofon), az est műsorának dramaturgja Zöldi Gergely.

Másnap Gyárfás István gitárművész hívja időutazásra a közönséget. A zenész több mint harminc évvel ezelőtt alapított és azóta is folyamatosan működő triójával (társa itt Soós Márton - nagybőgős és Cseh Balázs dobos) a Cartoon Jazz című lemezt mutatja be, ismert magyar és külföldi rajzfilmslágereket elevenít fel jellegzetes szvinges lüktetéssel megbolondítva. Felcsendül a Mézga és a Flintstone család, a Gusztáv, a Frakk, a Mirr-Murr, a Mekk Elek, a Dr. Bubó és a Rózsaszín párduc zenéje is. Vendégként színpadra lép Deseő Csaba (hegedű), Fekete István (trombita) és Elek István (szaxofon).

A fesztivál zárónapján, augusztus 27-én vasárnap a No BS! Brass Band ad koncertet. Az amerikai formáció a Virginia állambeli Richmondban alakult és hosszú ideje a tengeren túli tradicionális dzsessz színtér egyik legsikeresebb zenekara. A rezesbanda az autentikus New Orleans-i hangzásból indul ki, az 1890-es években kialakult "menetzenekari" (marching band) hagyományt folytatva bátran ötvözi zenéjét a hatvanas évekbeli free jazz, a progresszív rock és a különböző fúziós irányzatok vagy akár a funky és a rhythm and blues elemeivel. A No BS! Brass Bandben David Hood szaxofonon, Sam Koff, Marcus Tenney, Taylor Barnett és Rob Quallich trombitán, Reggie Pace, John Hulley, Reggie Chapman és Dillard Watt harsonán, Stefan Demetriadis tubán, Lance Koehler pedig dobon játszik.

Legfrissebb