Az utolsó simításokat végzi autóján a debreceni csapat

  • trend
  • 2017.05.19
    19:25
  • MTI
Idén is próbára teszik járműépítési tudásukat a Debreceni Egyetem (DE) diákjai a Londonban megrendezendő Shell Eco-marathonon május 25. és 28. között. Már az utolsó simításokat végzik autójukon, hogy egy hét múlva minden készen álljon a versenyre - derült ki a csapat csütörtökön tartott debreceni bemutatóján.

Mint a bemutatóról szóló közleményben felidézik, a debreceni csapat tavaly tapasztalatszerzésként indult a Shell Eco-marathonon, amelynek célja, hogy a legnagyobb távolságot a legkevesebb üzemanyaggal tegyék meg a járművek, de rögtön a 30. helyen zárta a versenyt. Idén új motorral és új elektronikai vezérléssel szeretnének még jobb helyezést elérni a versenyen, amelyen 28 ország 178 középiskolai és egyetemi diákcsapata, köztük több magyar csapat is indul.

"A tavalyi, első versenyünk nagyon tanulságos volt, ezért idén még nagyobb reményekkel indulunk Londonba, célunk, hogy feljebb léphessünk a rangsorban" - idézi Varga Tamás Antalt, a DE gépészmérnöki tanszékének munkatársát, műszaki menedzser mesterszakos hallgatót a közlemény.

Norman Koch, a Shell Eco-marathon igazgatója az eseményen kiemelte: "fantasztikus azt látni, hogy a diákok Európa számos pontjáról azért jönnek, hogy folyamatosan feszegessék a technológia és a design határait, és megtalálják a jövő megoldásait a mobilitásban. A kreatív közeg és a bajtársiasság érzése adja meg a verseny valódi hangulatát. A csapatok kemény munkájuk és elhivatottságuk eredményét teszik próbára a 33. Shell Eco-marathon Europe verseny utcai pályáján Londonban".

A Shell Eco-marathont a Make the Future Live részeként rendezik meg, amely egy ingyenes fesztivál az energetikai ötletek és felfedezések jegyében. A látogatók bepillantást kaphatnak az energiafelhasználás jövőjébe. A verseny helyszíneként szolgáló Queen Elizabeth olimpiai parkban három tematikus zónát alakítanak ki, ahol a diákok, a vállalkozók és az iparág vezetői találkoznak, hogy megtalálják az utat az alacsonyabb széndioxid-kibocsátású jövő felé.

Legfrissebb