Húszezer látogatót várnak a Tatai Patarára

A szervezők mintegy húszezer látogatót várnak a tatai vár 1597-es visszafoglalásának emléket állító Tatai Patarára május 19. és 21. között - mondta el Zombori Mihály főrendező az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a fesztivál három napja alatt négy dramatizált történelmi játékot mutatnak be a hagyományőrzők, lesz nyílt színi csata, mustra, és felelevenítik az 1597-es tatai ostrom eseményeit is, ahol először vetették be sikeresen a kor egyik különleges fegyverét, a patarát, azaz petárdát.

Zombori Mihály a tévéműsorban kiemelte, hogy a háromnapos eseményen több mint 400 hagyományőrző részvételével játsszák el a korabeli csatajeleneteket. Hozzátette, hogy emellett a csapatok táborai is autentikusan lesznek berendezve, az akkori életet mutatják be a látogatóknak, a hagyományőrzők például szalmán alszanak majd, azt és úgy esznek majd, ahogy akkor szokás volt.

Zombori Mihály azt is elmondta, hogy a fesztivál pénteki napján több mint 500 általános és középiskolás gyerek ismerkedhet meg a korabeli élettel, betekinthetnek az épülő katonai táborok világába és feladatokat is kapnak.

A családokat színes programokkal várják, a Jászai Mari Színház babaszínházi előadással készül, emellett a gyerekek kipróbálhatnak korabeli játékokat és a régi szakmákhoz kötődő kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek. Természetesen hagyományos ételeket is kóstolhatnak a 10. Tatai Patarára látogatók - tette hozzá a főrendező.

Négyesi Lajos hadtörténész a műsorban felidézte, hogy a krónikák szerint 1597. május 23-án hajnalban a Pálffy Miklós vezette magyar, német, spanyol és vallon alakulatokat összefogó, mintegy 3500 fős sereg először petárdával berobbantotta a tatai vár kapuját, majd lerohanta az erődítményt.

Legfrissebb