Jövő héten tartják a vízfogyasztást népszerűsítő iskolai és óvodai kampányt

Jövő hétfőtől péntekig rendezik meg a vízfogyasztást népszerűsítő kampányt, az idén iskolák mellett óvodák is jelentkezhetnek az úgynevezett Happy hétre - mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán szerdán.

Cserháti Zoltán közölte: a fiatalok, az óvodások és iskolások jelentik a program célcsoportját. Ez a korosztály rengeteg cukros üdítőt fogyaszt, európai és világszinten is egyre nagyobb probléma a gyermekkori elhízás, amely minden negyedik-ötödik gyermeket érint, és ezek a szokások fiatalkorban alakulnak ki - tette hozzá.

A Happy héttel egyszerre célozzák meg a fiatalokat és az iskolákat, és remélik, a szülőkhöz is eljut az üzenet, hogy a vízre figyeljenek, és cukros üdítőből kevesebbet vagy egyáltalán ne adjanak a gyerekeknek - hangsúlyozta.

Megemlítette, hogy a program részeként pedagógusoknak eljuttatnak oktatási anyagokat, amelyek egyebek mellett tartalmazzák, hogy fél liter cukros üdítőben van "tíz-tizennégy teáskanálnyi cukor", ha ebből egy gyerek minden nap megiszik egyet egy hónapon át, az "olyan, mintha másfél kiló cukrot elfogyasztana".

Szeretnék, hogy az ásványvíz és az ivóvíz fogyasztása is divat legyen - emelte ki Cserháti Zoltán.

Elmondta azt is, hogy tavalyi rendezvényen több mint 50 ezer iskolás, 196 intézmény vett részt, és nagyon kedvező volt a fogadatás a szülők és a diákok részéről egyaránt.

Legfrissebb