Novák Katalin arról beszélt, hogy szerinte mindenkiben rejlik valamilyen tehetség, csak fel kell fedezni. A konferencián résztvevő szakembereknek pedig az a feladata, hogy felébresszék és fenntartsák a fiatalokban eleve meglévő érdeklődést.
Az államtitkár hangsúlyozta, a kormánynak kiemelten fontos a tehetséggondozás ügye, ezért egyre több figyelmet és forrást fordít erre a területre. 2009 óta a hatszorosára emelték az erre szánt összeget, a jövő évi költségvetésben az ideinél mintegy 10 százalékkal többet fordítanak rá, ezzel pedig átlépik a hárommilliárd forintos határt.
Hozzátette, ez nem jöhetett volna létre azon adózó állampolgárok nélkül, akik felajánlják az személyi jövedelemadójuk (szja) egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program számára. Eleinte még csak 50 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, mostanra viszont már több mint 350 ezren gondolják úgy, hogy a tehetséges fiatalokat szeretnék támogatni.
A programban évente 350 ezer fiatalt támogatnak a sport, a kultúra és a természettudományok terén az óvodától a felsőoktatáson túlnyúlva - mondta Novák Katalin.
Az államtitkár kiemelte, azt szeretnék üzenni, hogy ha valaki tehetséges és a szorgalmas, akkor számíthat a kormány és a magyar állampolgárok támogatására.
Novák Katalin úgy fogalmazott, Magyarország a tehetséggondozás fővárosa Európában, hiszen Budapesten van az Európai Tehetség Központ, és magyar javaslat alapján már európai tehetségnapot is rendeznek.