A Millenáris parkban megrendezett négynapos könyvünnep díszvendége az idén Orhan Pamuk Nobel-díjas író volt, a török szerző a Budapest Nagydíjat Szalay-Bobrovniczky Alexandrától, Budapest kulturális területért felelős főpolgármester-helyettesétől és Kocsis András Sándortól, a MKKE elnökétől vette át csütörtökön - idézte fel a közlemény, amely kitért arra is, hogy rendezvény díszvendég országa idén a Visegrádi négyek voltak, a cseh, lengyel és szlovák könyvkiadást közös standon tekinthették meg a látogatók.
Először adtak át Pro Cultura Hungarica díjat a fesztivál ideje alatt. Az elismerést Jü Cö-min kínai műfordító-tolmács kapta, aki a magyar irodalom legkiválóbb alkotásait ültette át az elmúlt években kínai nyelvre. A díjat Hammerstein Judit, a külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át.
A fesztivál idejére a kiadók több mint száz kötet megjelenését időzítették. Ezekhez kapcsolódtak a dedikálások is. Hosszú sorok kígyóztak nem csupán a díszvendég Orhan Pamuk, a kétkötetes önéletírással jelentkező Nádas Péter, de a népszerű ifjúsági szerző, Böszörményi Gyula, valamint Andrzej Sapkowski, Ignacy Karpowicz és Erlend Loe asztala előtt is.
A szervezők szerint nagy érdeklődés övezte idén is az Elsőkönyvesek Fesztiválját, valamint a rendhagyó irodalomórákat és a legkisebbeknek szánt kézműves és zenés foglalkozásokat, a Park Kiadó El Kazovszkij életművéről szóló könyvbemutatóját, a beszélgetést Anna Paszternakkal Lara - Dr. Zsivágó eltitkolt szerelme című művéről, Szántó T. Gábor 1945 és más történetek című könyvének bemutatóját, továbbá az Athenaeum Kiadó 15 előadó részvételével zajlott Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban című kerekasztal-beszélgetését.
A közlemény kitér arra is, hogy hagyományosan rendezvényen adják át a Budai-díjakat: a főváros 2. kerülete által adományozott elismerést - amelyben az oktatást-nevelést legjobban segítő mű és hangzóanyag részesül - idén a Holnap Kiadó és a BOOKR Kids kapta.
Az idei könyvfesztivál a Millenáris park átalakítása miatt viszontagságosabb körülmények között zajlott le. A fesztiválnak otthon adó épületegyüttes megújulása Glázer Tamás igazgató ígérete szerint jövő tavasszal befejeződik, így a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra már a megújult helyszínen kerül sor - olvasható az összegzésben.